2p

A gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) volt az első, ahol nemcsak Magyarországon, de a tíz új tagállamot együttvéve is kiírták a pályázatokat a strukturális és kohéziós forrásokra. Az érdeklődők elsőként ide adtak be pályázatokat, itt indult meg leghamarabb az elbírálás, s itt születtek meg az első támogatási döntések és szerződések.

Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés - értékelte a Világgazdaságnak az első pályázati év tapasztalatait Magyari László címzetes államtitkár, az illetékes irányító hatóság vezetője. A gvop 23 kiírására adták be eddig az öszszes benyújtott pályázat 70 százalékát, ami szám szerint 8830 pályázatot jelent. Ezekből a megszületett döntések alapján 4161 kap európai uniós támogatást, közülük 460 esetében már megvolt, 2263-nál pedig rövid időn belül megtörténhet a támogatási szerződés aláírása; a kötelezettségvállalás összességében meghaladja az 1,5 milliárd forintot. Az idei 23 gvop-kiírás közül kilenc ablak már zárva van, a fennmaradó 14 felhívásra pedig 2004. december 31-éig lehet beadni pályázatokat - áll a Világgazdaság beszámolójában.

A kiírt pályázatok közül a legnépszerűbbnek a gvop 2.1.1. kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai háttere fejlesztésének támogatására megjelent felhívás bizonyult. Csak erre a felhívásra 6400 pályázatot adtak be, amelyek közül 1525-öt utasítottak el, és 498 van hiánypótláson. A kiugró érdeklődés miatt fel is kellett függeszteni a kiírást, mert a 2004-2006-ra rendelkezésre álló keretet túllépte az igény. Magyari László elhárította a feltételezést, hogy lettek volna népszerűtlen pályázatok - írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!