2p

A nagyobb veszteségek miatt belső pénzügyi vizsgálat indult a hazai piac második legnagyobb húsipari vállalkozásának számító Carnex-csoport két cégénél. A Borsi Hús Rt. és a Falcotrade Rt. további sorsa az eredményektől függ, de kilátásba helyezték a sertésvágás teljes leállítását is, írja a Világgazdaság.

A belső vizsgálat hátterében a miskolci Borsi Hús Rt.-nél (BH) a vártnál jóval magasabb - 200-300 millió forintot meghaladó - veszteségek állnak. A lap információi szerint hasonló okokból indult vizsgálat a Carnex-csoport másik társaságánál, a gyöngyösi Falcotrade Rt.-nél is.

[ajanlo=1345][igazitas=left/]A hétfőn tartott közgyűlésen a tulajdonosok döntöttek arról, hogy csak a pénzügyi kontroll befejeződése után kívánnak lépéseket tenni. Lehetséges megoldásként a miskolci sertésvágás teljes leállítását is kilátásba helyezték. Sertéstermelői információk szerint a BH több beszállítójának is jelentős összegekkel tartozik, melyek értéke elérheti a százmillió forintot is. A csoport harmadik meghatározó tagjánál, a Pápai Hús Rt.-nél nincsenek pénzügyi gondok.

Tavaly a társaságok mintegy 52 milliárd forint nettó árbevételt értek el. Ezzel az eredménnyel a Mónos Péter befektető nevével fémjelzett cégek a Csányi Sándor tulajdonában lévő Délhús és Pick mögött a második helyet foglalják el. Szakértők szerint a hazai húsipar komoly versenyhátránnyal küzd az európai piacon. Mivel a vállalatok mérete még mindig nem elég nagy nehezen rúgnak labdába nyugati társaikkal szemben, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!