4p

Pénzt keresni nem könnyű dolog, ám sokak számára még ennél is nagyobb kihívást jelent a megszerzett vagyon megőrzése, okos gyarapítása. Pedig intézményes formája van a pénzügyi szakemberek támogatásának. Sokak számára azonban ma is ismeretlenül cseng a vagyonkezelés kifejezés.

Sokan rendelkeznek komolyabb jövedelemmel, vagy jutnak hozzá számottevő pénzösszeghez ingatlan értékesítésből, esetleg öröklés révén. Ha nem rendelkeznek kellő pénzügyi ismerettel, akkor komoly fejtörést okozhat eligazodni a befektetési lehetőségek között. Sőt, a jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben még a háttértudással rendelkezők számára sem egyértelmű, hogy hogyan kezeljék a pénzüket.

Természetesen opció lehet a bankbetét, vagy az állampapírok vásárlása, mint minimális kockázattal járó befektetés, ám tudomásul kell venni, hogy ez szó szerint egy-két százalékos hozammal kecsegtet csak. Ez pedig nagyjából annyit jelent, hogy a vagyonunk megőrzi a reálértékét, de érdemben nem gyarapszik. Mit lehet tenni, ha ennél többet szeretnénk? Ha már egyedül nem birkózunk meg a feladattal, segítségünkre lehetnek a vagyonkezelők. De mit jelenet ma a vagyonkezelés? Kik végezhetik, és kik vehetik igénybe?

Mi a vagyonkezelés?

Definíciószerűen a vagyonkezelés olyan befektetési szolgáltatást jelent, amelynek keretében az ügyfél által meghatározott kritériumok, a befektetési szolgáltató szabályzatai, illetve a vonatkozó jogszabályok alapján a szolgáltató kezeli (fekteti be) az ügyfél vagyonát (pénzét). A vagyon kezelése történhet közvetlenül a befektetési eszközök megvásárlása révén, sok esetben viszont közvetett befektetési eszközöket ún. befektetési jegyeket kell igénybe venni. Ennek hátterében az a logika áll, hogy a befektetési alapok révén az egyes befektetők azonos befektetésre szánt pénzei kerülnek összegyűjtésre, s így – a méretgazdaságosság előnyeinek kihasználásával – a vagyonkezelő saját szolgáltatásait olcsóbban tudja ügyfeleinek nyújtani.

A vagyonkezelő többnyire likvid eszközöket (készpénzt, értékpapírokat, egyéb pénzügyi eszközöket) kezel, egyedi esetben azonban előfordul, hogy komplex vagyonkezelést is végeznek egy-egy ügyfél részére, amikor az ingatlanvagyonát, műkincseit, vállalati részesedéseit, illetve ezek értékét is igyekeznek gyarapítani.

Ahogy fent hangsúlyoztuk, a jogszabályi megfelelőség fontos szempont, ennek keretében az ügyfeleket mindig tájékoztatni kell a kockázatokról. A vagyonkezelési stratégiát az ügyfelek céljaitól és lehetőségeitől, illetve a kockázatvállalási hajlandóságuktól teszik függővé. Természetesen a kockázatok megértésében és megítélésében segítségünkre van a vagyonkezelő, aki tapasztalatai és tudás révén az ügyfél által adott információkból fel tudja mérni, hogy „mekkora pénzügyi kockázatot tud elviselni”. A vagyonkezelőnek a tevékenységet a kijelölt és szerződésben rögzített keretek mentén kell végeznie!

A vagyonkezelésnek természetesen megvannak a jogszabályi tárgyi és személyi feltételei, amelynek az "utcai ügynökök" nem szoktak megfelelni.

Kinek kínálják a vagyonkezelést, milyen díjak vannak?

A vagyonkezelés – ahogy az elnevezés is sugallja – komolyabb összeget feltételez. Pénzügyi szolgáltató függvénye, hogy hol húzzák meg a limitet, de többnyire 50 millió forint feletti összegnél nagyobb portfólió esetén nyújtanak ilyen szolgáltatást. A pénzügyi vállalkozások ez a szint alatt is kínálnak különböző, a vagyon gyarapítását segítő szolgáltatásokat, adnak tanácsokat, ám ilyenkor az ügyfélnek kell mindig dönteni, sokszor a befektetési paletta is szűkebb, továbbá más a kiszolgálási színvonal is.

Ami a díjazást illeti, három módozat létezik, a fix díjas, a sikerdíjas, illetve ennek a kettő vegyesen alkalmazott változata. A fix díjas szolgáltatás esetén a pénzügyi intézménynél lévő vagyonunk egy fix, általában százalékban meghatározott részét kérik. Ez a díj független a vagyon változásától, tehát akkor is jár, ha esetleg stagnált, vagy csökkent annak értéke. Az ügyfelek számára elvileg kecsegtetőbb a sikerdíjas szolgáltatás, amikor a vagyonkezelő a kockázatmentes kamatok feletti hozam elérése esetén a nyereségből – nagyobb százalékban - részesedik. A vegyes díjazási rendszerben pedig van egy kisebb fix díj, és mellette egy nagyobb, a hozamokra vetítve.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!