2p

Az élelmiszerellenőrző hatóságok a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal koordinálásával felkészültek az élelmiszerek fokozott ellenőrzésére a nyári időszakban.

A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal hírlevelében szerdán közölte, hogy fokozottan ellenőrzik a kiemelten látogatott vendéglátóhelyeket és kereskedelmi egységeket, szállodákat, éttermeket, büféket, piacokat, vásárcsarnokokat, valamint a nagy élelmiszer-áruházakat.

A nyári időszakban közétkeztetést, csoportos étkeztetést biztosító egységek, nyári táborok, rendezvényszervezők is számíthatnak váratlan ellenőrzésekre. Ugyancsak gyakori ellenőrzésre számíthatnak a nagy tömegrendezvények - Forma-1, Sziget-fesztivál - vendéglátó egységei is. Az ellenőrzések során elsősorban az ételmérgezések megelőzését szolgáló higiénés rendszabályok betartását vizsgálják, de kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetének és nyomon követhetőségének ellenőrzésére, a feketegazdaság elleni fellépésre is, a dokumentumok és azok hitelességének, valamint a dokumentum és az áru összetartozásának, beazonosíthatóságának vizsgálatával.

Kiemelt szempont a fogyasztók megkárosításának megelőzése is. Ezért ellenőrzik az ártájékoztatás, jelölés, reklámozás megfelelőségét, valamint próbavásárlással ellenőrzik a kiszámolt árak pontosságát. A következő időszakban fokozottan ellenőrizni fogják a hatóság munkatársai a szarvasmarhatartó telepeket, azok járványvédelmi helyzetét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!