2p

12 vendéglátóipari egységet ellenőrzött a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége csütörtökön, melyek közül 10-ben állapított meg szabálytalanságot, és összesen 2,28 millió forint bírságot vetett ki - tájékoztatta Bobál Pál a regionális igazgató az MTI-t.

A főfelügyelőség tájékoztatása szerint a legjellemzőbb szabálytalanságok a lejárt szavatossági idejű alapanyagok tárolása, illetve ilyen fagylalt forgalmazása, ételek szabálytalan lefagyasztása, jelöletlen ételek lefagyasztása, valamint elégtelen hűtő hőfok voltak. A fogyasztóvédők ellenőrzése során egy alkalommal tapasztalták, hogy árdrágítással megkárosították a vásárlót.

Összességében minőségvédelmi bírságot tíz alkalommal vetettek ki 780 ezer forint értékben, fogyasztóvédelmi bírságot 11 esetben és másfél millió forint értékben állapítottak meg.

Oktatásba kezdett a FEOSZ

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) fogyasztóvédelmi előadás sorozatot szervez a vállalkozóknak a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával.

A szövetség tájékoztatása szerint a rendezvény díjmentes, célközönsége elsősorban a kis- és középvállalkozói réteg, de szeretnék, ha a Magyarországon jelenlévő multinacionális cégek képviselői is részt vennének.

Előadást terveznek az üzletek működtetésével kapcsolatos kötelezettségekről, a minőségi kifogások gyakorlati intézéséről, a békéltető testületek eljárásáról, a fogyasztóvédelmi szempontoknak megfelelő reklám kritériumairól.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!