2p

Közgazdász, egyetemi doktor. Pályafutását

1970-be

n az állami külkereskedelmi ágazatban kezdte: kereskedelmi titkár volt Irakban, majd Indiában.

1983-tól

a magyar alumíniumipar különböző irányítói beosztásaiban dolgozott és részt vett az iparág önálló külkereskedelmének megszervezésében.

1988-tól 1993-ig

a Hungalu Rt. képviselője volt az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban.

1993-1995

között az Aluker Kft. vezérigazgatójaként az alumíniumipari vertikum kereskedelmi tevékenységét felügyelte. Ezt követően a Hungalu Rt. vezérigazgatói beosztására kapott megbízást, ahol egyik kidolgozója volt a tartós válságban lévő alumíniumipar privatizációjának. A sikeres privatizációs koncepciónak köszönhetően

1996-ban

az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatójának nevezték ki.

Az

1998-as

kormányváltást követően saját vállalkozást alapított, amely befektetésekhez és hitelszervezéshez kapcsolódó tanácsadói tevékenységet folytatott a magánszférában.

2001-től

az ÁPISZ Kereskedelmi Rt. elnök-vezérigazgatói feladatait látta el. Irányításával a több év alatt tőkéjét elveszített társaságot a felszámolás közeli állapotból sikerült kivezetni, nyereségessé tenni.

2002

óta a Magyar Posta Rt. (Zrt.) vezérigazgatója. Külkereskedelmi szakmai anyaggal bővített felsőfokú állami nyelvvizsgával rendelkezik orosz, angol, német és francia nyelvből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!