2p

Magyarország és Szingapúr három év alatt 3-3 millió, összesen 6 millió eurót szán közös kutatási projektek finanszírozására, elsősorban az orvosbiológia és a műszaki tudományok területén - közölte a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) szerdán az MTI-vel.

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a szingapúri Tudományos, Technológiai és Kutatási Hivatal (ASTAR) még 2007 októberében kötött megállapodást a két ország közötti kutatás-fejlesztési kapcsolatok kialakításáról. Az együttműködés pontos feltételeiről viszont most állapodtak meg a felek.
    

A szerződés értelmében a szingapúri és a magyar állami hivatalok vállalják jelentős számú phd-hallgató képzésének költségeit, valamint évente legalább egy tudományos szeminárium megszervezését. Az első ilyen rendezvényre ez év márciusában Budapesten kerül sor a gyógyszerkutatás témakörében, a közös kutatási programokra szóló pályázati felhívás pedig várhatóan ez év májusában jelenik meg.
    
A látogatás részeként több magyar egyetem együttműködési megállapodást írt alá a Nanyang Egyetemmel, amely Szingapúr második legnagyobb felsőoktatási intézményének számít, és a világ első 25 legrangosabb műszaki egyeteme között szerepel. A városállam a 2005-2010 közötti időszakban mintegy 7 milliárd euró állami pénzt fordít K+F tevékenységre, ami az ilyen célra fordított teljes összeg mintegy 40 százaléka. A maradék 60 százalékot a magánszféra befektetései adják.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!