3p

Több száz telefonos ügyintéző - feltehetően jóhiszeműen - is részt vett Budapesten abban a mintegy 7,6 milliárd forintos kárt okozó csalásban, melynek során társaságok külföldieknek adtak el részvényeket.

Csaknem nyolcmilliárd forintnyi összeget csaltak ki külföldi befektetőktől azok az álbrókerek, akiket a minap helyeztek előzetes letartóztatásba. Az eltűnt pénzből mindössze 130-150 millió forintot sikerült megtalálni és zárolni a számlákon.

A több éve tartó részvényeladási csalássorozatban több százan vettek részt, köztük telefonos ügyintézők is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közleményben tudatta, hogy már tavaly júliusban bejelentést tett a rendőrségen, engedély nélküli befektetési tevékenység és pénzmosás gyanúja miatt.

Több száz telefonos ügyintéző - feltehetően jóhiszeműen - is részt vett Budapesten abban a mintegy 7,6 milliárd forintos kárt okozó csalásban, melynek során társaságok külföldieknek adtak el részvényeket - közölte a rendőrség hétfőn, Budapesten. A cég négy budapesti irodájában 150-200 alkalmazottat foglalkoztattak hivatalosan, akiknek az volt a dolga, hogy a vezetők által adott listák alapján felhívják a "potenciális ügyfeleket".

Az ügyintézőket egyelőre tanúként hallgatja ki a rendőrség - idézte az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztályvezetőjét. Molnár Csaba alezredes közölte: csalás és jogosulatlan befektetési tevékenység miatt folytat nyomozást augusztus óta az ORFK. A gyanúsítottak külföldi cégek nevében adtak el részvényeket, a társaságok közül az egyik fiktív volt. Tájékoztatása szerint a rendőrség csütörtökön egy akció keretében hat helyszínen tartott házkutatásokat, és ezzel egy időben négy személyt fogott el.

"Olyan személyeket fogtunk el, akik a pénzforgalmat bonyolították, akik éppen akkor is pénzt akartak felvenni, aki Magyarországon irányítja az itt bejegyzett társaságokat, illetve annak kiszolgálóit" - mondta. "Négy gyanúsítottja van eddig az ügynek", két amerikai és egy magyar állampolgár - mondta, hozzátéve: közülük három előzetes letartóztatásban van. A nyomozás részleteiről elmondta: "Olyan társaságokról szereztünk információt, amelyek Magyarországon folytattak tevékenységet, itt kerültek bejegyzésre" - mondta, hozzátéve: a cégekkel azonos néven külföldön is létrehoztak befektetési társaságokat.

"Ezek a társaságok úgynevezett virtuális irodákkal rendelkeztek, tehát a bejegyzésük hivatalosan megtörtént ugyan, de a bejelentett irodák valójában nem működtek, ott semmilyen tevékenységet nem folytattak" - fogalmazott az alezredes. Molnár Csaba tájékoztatása szerint a cégek valójában csak Magyarországon dolgoztak: ügyfeleket gyűjtöttek a világ minden pontjáról, Magyarország és a közép-európai régió kivételével. A társaságok olyan részvények megvásárlására ösztönözték ügyfeleiket, melyeket ígéretük szerint később a tőzsdéken is bevezetnek. "Ezt az ügyfelek elhitték, ahogy azt a számlaforgalmak is mutatják" - mondta az alezredes.

Kapcsolódó anyag
Többmilliárdos kárt okoztak az álbrókerek



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!