Természetesen nem vasutasként, nem BKV-sként, és nem Budapest Airport dolgozóként nehéz megítélni az ott folyó munka körülményeit, de ha már bevonnak engem is az ügyeikbe, igyekszem véleményt nyilvánítani a hallott információk alapján. Sőt, gondolom, nem is ártana a társadalmi támogatottság, azért úgy mégis csak jobb sztrájkolni. Ebben az esetben viszont mintha hiányozna a támogatottság. Mintha már mindenki, a vasutasokat is beleértve, belefáradt volna az „ide nekünk a privatizációs bevétellel” frázisba.
Aki valamennyire átlátja a folyamatot, az teljes képtelenségnek gondolja a követelések nagy részét, de legalábbis aránytalannak tartja az akciót. A sztrájkokat támogatók számára pedig teljesen mindegy, hogy mi történik, a lényeg, hogy „vesszenek a komcsik”. Az részletkérdés, hogy Mari néni jobban megszenvedi ezt az állapotot, mint Gyurcsány. Talán érdemes lenne árnyalni a képet, és a sztrájk kapcsán arról beszélni, nem pedig az általános frusztráltságokról.
Ha egy sokakat érintő munkabeszüntetésről hall az ember, a többséget valószínűleg nem az empátia és a megértés érzése fogja el, mint inkább a saját kellemetlenségeiből adódó bosszúság, vagy közönyösség, tehát a sztrájkolók eleve hátrányból indulnak. Ezzel együtt, ha az ember túllép ezen, és beleképzeli magát a sztrájkolók helyébe, sokszor nem nehéz együtt érezni velük. Így vagyok ezzel az aránytalanul nevetséges fizetésért dolgozó orvosok, tanárok esetében, de ugyanígy a BKV-sokat sem nehéz megérteni, ha elegük van a lerobbant állapotban lévő járművekből, mi több a MÁV-osoknak sem lehet egy leányálom olyan körülmények közt dolgozni, amit az utazóközönség „csak” az utazásai időtartama alatt kénytelen elviselni.
Néhány dologra azonban nincs magyarázat. Nincs magyarázat arra, hogy ki gondolhatja komolyan azt, hogy a dolgozóknak juttatás járna a privatizációs bevételből? Nem is értem. Mindenkinek visszamenőleg is jár negyedmillió forint, aki az elmúlt x évben tolta a MÁV Cargo szekerét? És mi van azzal, aki csak néhány hónapja tette hozzá a magáét, ő is kapjon? Na és az utazóközönségnek nem jár semmi? Pedig a jegybevétellel mi is hozzájárultunk valamicskét a cég „sikereihez”. Sok céget privatizáltak az utóbbi időben, de ilyen abszurd elvárások miatt még senki nem toporzékolt, nyilvánvaló, hogy nem erről szól a történet. Ha viszont nem erről van szó, hogyan lehet öregeket, betegeket, munkába, iskolába igyekvő fiatalokat ilyen szinten bevonni a politikába?
És hogyan lehet jó érzésekkel, büszkén egy ország forgalmát leállítani, és ezzel többtízezer magyarnak és külföldinek nem csak elvi, de kemény anyagi veszteségeket okozni, csak mert biztos munkahelyet szeretnének egyesek? Mindezt akkor, amikor másról sem hallani, mint a gazdasági válság miatt tönkremenő cégekről, elbocsátott ezrekről. Ki nem szeretné ezekben a hónapokban biztonságban tudni a munkahelyét? De csak keveseknek adatik meg, hogy ezért sztrájkba lépjenek, és még csak ki se rúgják őket.
Gábor Fanni
