2p

Októbertől e-learning tanfolyamon sajátíthatják el a vállalkozók versenyképesség megőrzésének mikéntjét. A Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ (BMIK) által szervezett képzés célja, hogy a kis - és középvállalatok (kkv) sikeresek legyenek még a jelen gazdasági helyzetben is.

Olyan időkben, amikor a vállalkozások mozgástere egyre szűkebb, amikor a költségek egyre nőnek, s emiatt a tulajdonosok olykor kénytelenek a munkaerőn is spórolni, nagy jelentősége van annak, hogy a cégnél dolgozó alkalmazottak biztonságban érezzék magukat, teljesítményük és motivációjuk ne csökkenjen. A BMIK képzési programjának kidolgozói ezért kiemelten fontosnak tartják a - többek között a munkavállalók képzéséért is felelős - humánpolitikai feladatokat ellátó vezetők, munkatársak felkészítését, hogy ezzel a válság gerjesztette belső konfliktusok hatékonyan és sikeresen megoldódjanak.

Az e-learning tanfolyamon való részvétel nem igényel előképzettséget, a szervezők csupán elkötelezettséget, kellő motiváltságot várnak el a jelentkezőktől. A kurzus végén a résztvevők felnőttképzési tanúsítványt kapnak, amelyet a BMIK állít ki.

A BMIK térítésmentes programjának célja, hogy növelje a cégek versenyképességét és munkahelymegtartó erejét. Ezek egyik fő pillérét képezi a HR-munkatársak professzionális képzése. A júniustól szeptember végéig tartó kontakt képzés kiscsoportos, feladatközpontú foglalkozásokon a résztvevők speciális, kifejezetten erre a célra kidolgozott, interaktív módszer segítségével vitathatták meg a konkrét, mindennapi problémákat, megoszthatták tapasztalataikat, sikereiket.

A szervezők a humánpolitikai vezetők és munkatársaik mellett várják a kkv-k tulajdonosait, felső, - és operatív vezetőit, a kkv-k beszállítóit, az outsourcing tevékenységért felelős vezetőket és munkatársaikat, valamint a témában érintett trénereket, tanácsadókat is. A júniusban kezdődött képzésben eddig közel 100 vezető vett részt, mind a négy célcsoportból.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!