A Budapest Bank Business, a bank vállalati üzletága a partnerség jegyében közel 20 éve rendez az év végén találkozót kis- és középvállalati ügyfelei számára országszerte több helyszínen. 2006 óta a rendezvények egységes koncepció, egy adott téma köré épülnek, ezzel biztosítva a részvevők minél szélesebb körű tájékoztatását és a legfontosabb kérdések megvitatását. Idén november 5. és december 4. között 11 vidéki városban kerül sor a találkozókra, az első helyszín Szeged lesz.
"A Budapest Bank Business a kkv-k elkötelezett partnere - az ügyfeleinkkel való kapcsolatunk alappillére a bizalom, az együtt gondolkodás és a közösen vállalt felelősség. Tanácsadóinkon, azaz a kkv-k partnerbankárain keresztül nem csak banki, hanem szélesebb körű pénzügyi döntések meghozatalában is segítünk. Ugyanezt a célt szolgálják üzleti fórumaink is" – mondja Plank Gábor, a vállalati üzletág vezetője. Az egyes rendezvényeken a bank vezetői, szakértői mellett többek között olyan neves szaktekintélyek tartanak előadást, mint László Csaba volt pénzügyminiszter, Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatója és Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója.
A gazdasági válság nemcsak a lakossági szektorban, hanem a vállalatok körében is erősen éreztette hatását, ezért idén elsősorban a recesszió okairól, a közeli és távolabbi jövőre vonatkozó prognózisokról, illetve a vállalkozások adott gazdasági körülmények közötti lehetőségeiről kaphatnak a részvevők átfogó képet.
A válságkezelés áll a fókuszában az első alkalommal meghirdetett Budapest Bank Business Partner–díjnak is. A díjra ebben az évben a bank régiós vezetői jelölték azon ügyfeleiket, akik felelősen, rugalmasan és újszerű megoldásokkal reagáltak a kihívásokkal teli körülményekre.
"Folyamatosan változó környezetben élünk, melyben nagyon fontos, hogy pontos képet kapjunk arról, hogy az aktuális piaci helyzetben hogyan működnek a vállalkozások, így minél jobban igényeikhez szabjuk szolgáltatásainkat, termékeinket. A pályázatok jelentősen hozzájárulnak ehhez, és lehetőséget nyújtanak arra, hogy példaértékű, követhető megoldások bemutatásával segítsük ügyfeleink minél sikeresebb tevékenységét" – mondja Plank Gábor. A nyertes vállalkozások az elismerésen túl jelentős anyagi jutalomban – a helyezéstől függően 3, 2 és 1 millió forint értékű banki szolgáltatásban – is részesülnek.