2p

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke szerint egyre nagyobb a válság az ágazatban, mert csökkennek a megrendelések, és az önkormányzatok sem tudják felhasználni az uniós támogatásokat.

A nemzetgazdaság egyik húzóágazatának, az építőiparnak a termelése idén már eddig is több mint 15 százalékkal esett vissza. Még aggasztóbb a jövőre nézve az, hogy a költségvetési szigorítások miatt több mint 30 százalékkal csökkennek idén a közmegrendelések - mondta Tolnai Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozva, hogy ez csődhullámot indít el az ágazatban.

Ennek következtében az építőipari vállalkozások 25-30 százaléka tönkremegy, ami nem elhanyagolható szempont, de ennél is jóval súlyosabb következményei vannak nemzetgazdasági szinten, hiszen húzóágazat lévén, az építőipar válsága tovább gyűrűzik a többi gazdasági ágazatba, visszafogva a fejlődést, és kedvezőtlen foglalkoztatási helyzetet teremtve.

Ezért a szakma azt szeretné - számolt be a Magyar Rádió -, ha a kormány a költségvetésből nem is tud több megrendelést adni, legalább a számottevő uniós pénzeket ne hagyja elveszni, ugyanis, mint Tolna Tibor elmondta, az önkormányzatok 95 százaléka azért nem tudja igénybe venni ezeket a forrásokat, mert nem rendelkeznek az előírt 30 százalékos önrésszel, ezért a kormánynak olyan technikákat kellene kidolgoznia, amelyekkel kiváltható, vagy biztosítható lenne az önrész.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!