3p

A Hungarikum Bizottság döntésével öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjteménye; emellett öt új elem került be a Magyar Értéktárba - közölte a bizottság ülése után a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Ópusztaszeren.

Fazekas Sándor elmondta: hungarikum lett Puskás Ferenc életműve, Kassai Lajos lovas-íjász módszere, a gyulai kolbász, a szikvíz és a magyar operett. A politikus kifejtette: Puskás Ferenc életművét azért tartották fontosnak, mert a sportolót a világ minden részén ismerik, és teljesítményét Magyarországgal azonosítják. Kassai Lajos a magyar hagyományőrzés kiemelkedő személyisége, az íjászat újjáteremtésén fáradozik, amely a magyar identitásban, gondolkodásmódban rendkívül fontos szerepet tölt be. A gyulai kolbász is felkerült a listára, a hagyományos ízvilágot megjelenítő élelmiszer és annak elkészítési módja is hungarikum. Szintén hungarikumnak minősül már a szikvíz, a magyar találmányt ugyanis jól ismerik a határokon túl is. A magyar operett is gyarapítja a listát, hiszen a magyar identitás része, és a világban képviseli az országot.

A Magyar Értéktárra vonatkozóan is jelentős döntések születtek Ópusztaszeren. Bekerült Mathiász János szőlőnemesítő életműve, a Hercz és a Pick téliszalámi, a zsolnay porcelán és kerámia, valamint a badacsonyi kéknyelű őshonos magyar szőlőfajta.

Az előterjesztések közül hat hungarikumra vonatkozót tárgyaltak meg, melyből ötöt vettek fel. A Magyar Értéktárba való felvételre tizenkét javaslat érkezett; ötöt tudtak megtárgyalni, a többi a következő, várhatóan januári ülésen kerül napirendre.

A hungarikumok gyűjteményébe eddig felvették már a pálinkát és a törkölypálinkát, a matyó népművészetet, a táncház módszert, a tokaji történelmi borvidék kultúrtájt, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátságot és természeti környezetét, Budapestet, a Fertő/Neusiedlersee kultúrtájt, a herendi porcelánt, Hollókő ófalut és környezetét, a Hortobágyi Nemzeti Parkot, a mohácsi busójárást, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetőjét, a solymászatot, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait, a karcagi birkapörköltet, legutóbb pedig a csabai kolbászt, a hízott libából előállított termékeket, a tokaji aszút és a Béres-cseppet.

A Hungarikum Bizottság tavaly októberben alakult a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM). A tizenöt tagú testületet a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról tavaly tavasszal - a VM által kidolgozott - elfogadott törvény hívta életre.

A hungarikumtörvény magában foglalja a magyarság csúcsteljesítményeit, azokat az értékeket, amelyeket tizenegy évszázada az ország határain belül és kívül felhalmozott. A bizottság fogja össze azt a tevékenységet, amelynek eredményeként felállíthatóvá vált a Magyar Értéktár, és teljessé válhat a hungarikumok jegyzéke.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!