4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Dohányipari Szövetség szerint a Parlament elé beterjesztett, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény módosítását célzó javaslat társadalmi egyeztetés nélkül jött létre, súlyos gazdasági, valamint foglalkoztatási következményekkel jár és társadalmi feszültségeket szül.

A tervezet jelenlegi formájában a vendéglátóipar forgalmát akár 25 százalékkal, a költségvetés jövedéki adó és áfa bevételeit pedig mintegy 50 milliárd forinttal csökkentheti, és hasonló nagyságrendben érinthet más ágazatokat is. Továbbá csökkenti a helyi önkormányzatok bevételeit és jelentős munkanélküliség növekedést idézhet elő - áll a szövetség közleményében, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek.

Több kormánypárti képviselő aláírásával nyújtották be pénteken a törvénymódosító javaslatot. Ennek értelmében a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás, a javaslat júliustól lépne hatályba. A Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormányzat támogatja a javaslatot. Hozzátette: azokban az országokban, ahol már bevezettek hasonló korlátozást, a vendéglátó-ipari egységek bevétele nem csökkent, egy éven belül viszont javult a lakosság egészségi állapota.

Szócska Miklós kiemelte a dohányzással összefüggő gazdasági veszteségeket is. Elmondása szerint egy év alatt több mint ötezer munkaképes férfit és nőt rokkantosítottak a dohányzással összefüggő betegségek miatt, kezelésük pedig felbecsülhetetlen gyógyszerköltségeket vont maguk után. Így a nemzeti össztermék 1,5-2 százalékát veszítjük el a dohányzás miatt. "A veszteség nagyobb mint a dohányzásból származó jövedelem" - szögezte le az államtitkár.

A Magyar Dohányipari Szövetség rendkívül sajnálatosnak tartja azt a tényt, hogy a tervezetről semmilyen társadalmi, vagy szakmai egyeztetésre nem került sor. Ugyanakkor a Szövetség egyetért és támogatja azokat a társadalmi törekvéseket, amelyek célja az egészséges életmód ösztönzése és a nemdohányzók védelme.

A társadalmi egyeztetés elmaradása annál is érthetetlenebb szerintük, mivel a szabályozás érinti a magyar felnőtt lakosság nemdohányzó 2/3-át és dohányzó 1/3-nyi kisebbségét is. Ugyanúgy érint továbbá olyan ágazatokat, mint a vendéglátóipar, kereskedelem, mezőgazdaság, dohányipar. Súlyos veszteségeket okoz a magyar gazdaság számára, valamint munkahelyek elvesztéséhez vezet.

Hangsúlyozzák, hogy a dohányzás vendéglátóhelyi tiltása közvetlenül hozzájárul az önkormányzati bevételek csökkenéséhez. A korlátozás a dohánytermékek jövedéki adója és ÁFA bevételei szempontjából mintegy 50 milliárd forint kiesést jelent a költségvetés szempontjából, és hasonló nagyságrendű bevételkiesést okozhat egyéb ágazatokon keresztül. A vendéglátóipar a számítások szerint forgalma akár negyedének elveszítésére is számíthat.

A beterjesztett törvénytervezet a dohányzás azonnali betiltásával társadalmi feszültségeket szül. Kutatások is igazolják, hogy az emberek nagy többsége a tiltást kivételekkel támogatja szemben a zéró tolerancia elvével. A vendéglátóhelyi dohányzás tiltásának vonatkozásában komoly probléma a végrehajthatóság, és még az egyébként jogkövető állampolgárokat is – akaratukon kívül – jogsértő helyzetbe hozhat - álla a közleményben.

A Magyar Dohányipari Szövetség álláspontja szerint nincs olyan nemzetközi kötelezettségvállalás, amely indokolná a törvény ilyen egyeztetés nélküli gyors elfogadását a jelenlegi gazdasági helyzetben.

A beterjesztett törvénytervezet továbbá a képes figyelmeztetés bevezetése kapcsán nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az Európai Bizottság év végén új direktívát készül elfogadni az egészségügyi feliratokról. Az országgyűlésnek benyújtott tervezet – a hat hónapos határidő biztosításával - nem ad megfelelő átmeneti időszakot a gyártók számára a magas költséggel járó technológiai átálláshoz, illetve a kiskereskedelem oldalán is jelentős nehézségekkel járhat.

A Magyar Dohányipari Szövetség kész a szakmai párbeszédre és a közreműködésre egy társadalmi konszenzusra épülő, a nemdohányzók érdekeit és a dohányzók jogait szem előtt tartó, végrehajtható, betartható és ellenőrizhető szabályozás megalkotása érdekében. "Elengedhetetlennek tartjuk a fokozatosság elvének érvényesülését annak érdekében, hogy a szabadságjoga senkinek ne sérüljön és az érintetteknek legyen idejük alkalmazkodni a változásokhoz" - szögezi le a szövetség.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!