2p

Ma megvolt a kormány és a pedagógus szakszervezetek soron következő tárgyalása, de a szervezetek képviselői nem számoltak be érdemi változásokról.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének a képviselője a PDSZ Facebook-oldalán a tárgyalás után bejelentkezve azzal kezdte: ismét egy látszategyeztetésen vannak túl. Ugyanis soha nincs jelen az a személy, akivel bármiben is meg lehetne állapodni. 

Apró engedményekről és enyhe változtatásokról szó esett, például arról, hogy addig ne lehessen átirányítani egy pedagógust, amíg alsós tagozatos gyermeke van. Továbbra is bizonytalan maradt, hogy mi legyen azokkal, akik nem vállalják a státusztörvény alatti tovább-foglalkoztatást.

A tárgyalás után Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke Facebook-oldalukon bejelentette: semmit nem változott kardinális kérdésekben, az új munkaidő fixálására, ahogy a szakszerveztek jogaival kapcsoalatban sem adott egyértelmű válaszokat. 

Annyi tisztázódott, hogy a végkielégítés összegét ki fogják fizetni, de hogy mihez viszonyítják majd, azt még nem tudni. Az is látszik, hogy a szerzett jogok közül a jubileumi jutalom tekintetében a kormány most újabb verzióval állt elő, és a Gyeden és Gyesen lévők munkaidejét be fogja számítani, viszont azoknak a kollégáknak, akik frissen fognak a pályára lépni, számukra nem lesz elérhető, csak a tisztán szakmai gyakorlatra érvényes időszakban. 

"A  munkavállalók szerzett jogaival kapcsolatban úgy tűnik, a kormány nemigen akar elmozdulni, és a bérkérdésekben sem kaptunk egyértelmű válaszokat továbbra sem, illetve azokról az átmeneti szabályokról sem tudtunk meg többet, amiket a státusztörvény átvezetése kapcsán fog használni" - tette hozzá az alelnök.

Május 2-án lesz a következő sztrájktárgyalás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!