2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hétfőn a pedagógusnap miatt felvonulásos tüntetéssel ünnepelték a tanárokat a diákok, a Belügyminisztérium pedig épp ma nyújta be a parlament elé a szakma által sokat kritizált és kifogásolt státusztörvényt. 

Nem lesz túl nyugalmas a nyári szünetük a pedagógusoknak, ugyanis ma nyújtja be a Belügyminisztérium a parlament elé a státusztörvényt. A sokak által csak bosszútörvénynek nevezett dokumentum ellen március óta tüntetnek a tanárok, diákok, szülők és támogatóik, a tüntetések pedig többször erőszakba is fulladtak: a tüntetők és a rendőrök összecsaptak, a rendőrök pedig könnygázzal oszlatták a tüntetőket, többet közülük be is vittek. A pedagógus szakszervezetek és az ellenzéki pártok képviselői (akiket az utolsó találkozáskor találkozóra hívtak), további tárgyalásokban bíztak. 

Több mint egy éve folynak a tüntetések. Fotó: Izsó Márton Artúr
Több mint egy éve folynak a tüntetések. Fotó: Izsó Márton Artúr

Ehelyett ma azt közölte a Belügyminisztérium, hgoy az Országgyűlés elé kerül a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezet – írja a hvg.hu.

A belügy szerint „több hónapos, átfogó egyeztetést követően” nyújtják be kedden a törvény tervezetét. 

A közleményből a kötelező baloldalazás sem maradhatott ki: „a tervezet körül a baloldal részéről gerjesztett öncélú politikai viták, a diákokat erőszakba forduló tüntetésekbe sodró megmozdulások miatt ismét leszögezzük: a pedagógusok béremelési programja már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai havi 5-6 millió forintért Brüsszelben nem akadályozzák, hogy Magyarország megkapja a jogosan járó uniós forrásokat, s így a magyar pedagógusok mihamarabb átlagosan havi 800 ezer forintot keressenek” – írták.

A státusztörvény tervezetét a belügy március másodikán tette közzé társadalmi egyeztetésre, állításuk szerint összesen húsz alkalommal egyeztettek a szakmai és az érdekképviseleti szervezetekkelés az országgyűlési ellenzéki pártokkal is, a szakszervezetek szerint azonban a törvénytervezet még így is nagyon távol van attól, hogy a pedagógusok számára valóban elfogadható legyen. „Az egyeztetés során beérkezett érdemi javaslatok jelentős részét befogadtuk” – áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!