3p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Megjelent az október elején menesztett államtitkár záró vagyonnyilatkozata a kormány oldalán. A dokumentumok alapján idén eddig némi hitelt törlesztett, újabb vagyonelemekkel nem gazdagodott.

Még október első napjaiban derült ki egy, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, hogy Orbán Viktor menesztette egyik régi államtitkárát, Juhász Editet. Az államtitkár 2018 óta a Miniszterelnöki Kormányirodában dolgozott és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelt. 

Korábban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál és a fejlesztési tárcánál is megfordult, utóbbi helyen két éven keresztül a postaügyi és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkári posztot is betöltötte. A távozása után az MVM-hez igazol, vállalatirányítási vezérigazgató-helyettes lesz, valamint a jogi, és compliance osztály vezetője lesz a jövőben. Emellett a hírek szerint miniszteri biztosi feladatokat is ellát majd. 

Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda volt államtitkára (Fotó: MTI)
Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda volt államtitkára (Fotó: MTI)

Juhász Editnek végignézve a vagyonnyilatkozatait, nem lesz idegen a több pozicíó egyidőben való betöltése. A kormany.hu oldalon közzétett vagyonnyilatkozata alapján tavaly az év meghatározó részében négy tisztséget is betöltött. Volt államtitkár, mellette kormánybiztos, eseti jelleggel oktató az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és igazgatósági tag a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nél. De haladjunk sorban!

Az államtitkár vagyona a tavaly év végi állapothoz képest nem változott: 

  • rendelkezik egy Budapest III.kerületi udvaros lakóházzal, amelynek 1/2-ed tulajdonrészét 2018-ban szerezte meg, 
  • illetve egy több mint 1500 négyzetméteres belterületi beépítetlen ingatlannal Szankon. 

2018-ban és előtte még volt egy 77 négyzetméteres társasházi lakása is a IX. kerületben, ám ezt az akkori nyilatkozat szerint 2018. áprilisában eladta.

Egyéb ingósága, megtakarítása, nagyobb értékű vagyontárgya nincs és nem is volt. Vagy viszont jelentősebb összegű hitele, melynek állománya 2018-hoz képesti alig-alig változott. A záró vagyonnyilatkozat szerint maga előtt görget

  • 26,3 millió forintnyi jelzáloghitelt (tavaly év végén 27,1 millió volt a fennmaradó hitel), 
  • 4,75 milliós személyi kölcsönt (tavaly év végén 5,2 millióról számolt be), 
  • 730 ezres folyószámla hitelkerete
  • és 750 ezres hitelkártya hitelkerete van. 

A hitelek zöme már 2018-ban is megvolt neki. Az akkori nyilatkozata szerint a jelzáloghitele 30 millió forint volt, személyi kölcsönnel még nem rendelkezett, de megvolt a két hitelkerete, és egy magánszemélynek még tartozott 2 millió forinttal. 

Gazdasági érdekeltsége nincs a volt államtitkárnak, viszont több lábon áll elnézve azt, hogy milyen pozíciókból származott jövedelme. A záró dokumentum szerint jelenleg

  • eseti jelleggel végez oktatási tevékenységet az ELTÉ-n, amiért egy évre 161 900 forintot kap, 
  • és havi bruttó 600 ezer forintért a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatósági tagja. 

Államtitkárként havi bruttó 1,75 millióért dolgozott, tavaly július 31-ig kormánybiztos is volt bruttó 747,9 ezerért és megvoltak a feladatai az oktatás területén valamint igazgatósági tagként is. 

Az egyébként említésre méltó, hogy 2018-ban az eseti jellegű oktatásért még évi 170 ezer forint jövedelmet tüntetett fel. Tehát feltételezhető, hogy az elmúlt években már kicsivel kevesebb energiát és időt tudott erre a tevékenységre fordítani. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!