Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások terén - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára.

A vagyonpolitikáért felelős államtitkár a lap pénteki számában közölt interjúban elmondta: leginkább a közművek vannak fókuszban, mivel azok valóban kiemelt stratégiai vállalatok a kormány számára. Azon külföldi cégek esetében, amelyek ki akarnak vonulni a hazai piacról, a kormány nyitott a megvásárlásukra.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kabinet nem mondott le a Budapest Airport visszavételéről, ám a reptér-szerződés újratárgyalása a következő kormányzati ciklusra marad.

A Dunaferr esetében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a főtárgyaló, bíznak abban, hogy a tárgyalások pozitívan zárulnak - mondta az államtitkár.

Az energia- és a hulladékgazdálkodás ágazatban lehetnek még olyan társaságok, amelyek megvásárlása megvalósulhat ebben a ciklusban. Az államtitkár szerint szinte minden nagy energia- vagy közműszolgáltató jelentkezett már legalább egykörös egyeztetésre.

A nemzeti vagyontörvény tartalmi módosítása Hegmanné Nemes Sára szerint nem szükséges. A 2012-es technikai módosításkor minden állam által megvásárolt társaság, társasági részesedés a hatálya alá került. Új cég megvétele esetén pedig abban bíznak, hogy a mindenkori parlament kétharmada "beengedi" az új vagyont, céget a törvénybe, hisz ezek védelme bármelyik politikai erőnek érdeke, a vagyont kivenni viszont szerencsére már nehezebb lesz - fejtette ki az államtitkár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.