5p

Magyarország egyetlen nemzeti otthonteremtési közössége, a Central NOK Szervező Zrt. a tavalyi üzleti évét 25,2 millió forintos veszteséggel zárta, szemben az előző évi 7,6 milliós adózott nyereséggel. Ez a cég 2016 júliusa óta íródó történetének második legmagasabb negatív eredménye. Utánajártunk az okoknak és annak, hol is tart ez a bizonyos otthonteremtés.

Sok más hazai gazdálkodó szervezet mellett valószínűleg a Central NOK Szervező Zrt.-nél sem foglalják imába a 2020-as esztendőt. Merthogy a tavalyi évüket 25,2 millió forintos veszteséggel zárták, ami nemcsak a mínusz miatt lehet elkeserítő, hanem azért is, mert 2019-ben még profitot termeltek. Más kérdés, hogy éppen a tavalyelőtti eredményük lógott ki a trendből, hiszen a vállalkozás eddig lezárt négy teljes üzleti éve közül mindössze az hozott pluszt.

A Central NOK az egyetlen, amely élt azzal a 2016 nyarán törvényileg – az akkor a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal javaslatára – megteremtett lehetőséggel, hogy nemzeti otthonteremtési közösséget (nok) lehet létrehozni.

Ennek lényege, hogy egy bizonyos létszámú csoport éveken át havonta rendszeres összegeket fizet be, ezekből a nok lakásokat vásárol, amelyekből negyedévente kettő juthat a nok-tagok birtokába: az egyiket az kaphatja meg, aki egy liciten a legmagasabb önerőt ajánlja, míg a másikat kisorsolják. Ez utóbbi miatt hívják a szlengben lakáslottónak e képződményt.

Negyedévente valakire rámosolyog a szerencse. Fotó: depositphotos
Negyedévente valakire rámosolyog a szerencse. Fotó: depositphotos

A nok-ban elhelyezett 10-40 millió forintos megtakarításokra állami támogatás jár: 30 százalék, maximum 4,5 millió forint, viszont a befizetett összegekre nem érvényes az Országos Betétbiztosítási Alap legfeljebb 100 ezer eurós (mai értéken mintegy 35,4 millió forintos) garanciája – szemben például a bizonyos értelemben a nok versenytársának tekinthető lakástakarékpénztárakkal.

A Central NOK Szervező Zrt. közvetlen tulajdonosa a Poligrupo Holding Zrt., a végső pedig a Carion Holding Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt., amely jelenleg öt magánszemély érdekeltsége. E két cég neve még az 1990-es évekből lehet ismerős, már akkor is szerveztek ugyanis úgynevezett fogyasztói csoportokat, alapvetően autók és ingatlanok megvásárlására. Egészen 2006. január 1-jéig, amikor is azt a hatóságok a fogyasztókat megtévesztőnek minősítettek, ami megálljt parancsolt az autó- és lakáslottónak.

Rogánnak hála, 2016-tól azonban újra belevághattak e tevékenységbe. A Central NOK ügyfelei jelenleg két konstrukció közül válaszhatnak. Az egyik a hagyományos, hosszabb távú megtakarítást igénylő Klasszik nevű termék, amelyre 15 évig kell takarékoskodni. A másik pedig a gyorsabb befizetéssel működő Rapid, amely viszont rövidebb időtávban, 4 évben garantálja a lakásvásárlás lehetőségét. Mindkét közösség a jogszabályokban előírt létszámmal indult, a Klasszik több mint 120, a Rapid pedig több mint 180 fővel.

Az eddig megkötött szerződések támogatott szerződéses összértéke meghaladja a 6 milliárd forintot.

A közösségek beindulása óta a tagok fele már lakásvásárlási jogosultságot szerzett, utóbbiak harmada pedig a 4,5 millió forintos állami támogatást felhasználva meg is vette új otthonát – közölték lapunk érdeklődésére a Central NOK-nál. Hozzátéve: nagyon jók az ügyfél-visszajelzések mind a már jogosultak, mind a még csak várakozó tagok részéről. Akik részben megtakarítási, befektetési célból, részben pedig lakhatási célból választották őket. Többségük 15 millió forintra szerződött, miután ezzel az összeggel lehet kimaxolni a 4,5 millió forintos állami támogatást, hiszen ennél több 15 millió feletti befizetés esetén sem jár. 

A már sikeresen licitált vagy szerencsésnek bizonyult jogosultak többsége 19,5 millió forintért, vagy ahhoz közeli értékért vásárolta a lakását. Más kérdés, hogy ennyiből az időközben elszaladt ingatlanárak miatt Budapesten legfeljebb egy 30-35 négyzetméteres garzonra lehet lecsapni, ennél nagyobb alapterületű otthonokra csak vidéken, általában azonban ott is csak a kisebb településeken.

Ennek ellenére a Central NOK-nál arról tájékoztattak, hogy „jogosult ügyfeleink könnyen megtalálták álmaik lakását, jelentős hányaduk már be is költözött. Hazánk területi jellegéből adódóan az új lakást segítségünkkel vásárlók többsége Budapesten és a vidéki nagyvárosokban találta meg új építésű otthonát, de a kisebb városokra is van számos példa.”

Az pedig, hogy – amint az cikkünk bevezetőjében említettük – a négy teljes lezárt üzleti évükből hármat is veszteséggel zártak, köztük a 2020-ast, egyáltalán nem keseríti el a Central NOK végső tulajdonosait. Mint ugyanis a cégnél érdeklődésünkre közölték, „az üzlet beindításától hosszabb felfutásra számítottunk és tisztában voltunk azzal, hogy a költségeket az induló években finanszírozni kell, különös tekintettel arra, hogy a törvényi kereteken belül igyekszünk minél kevesebb költséget az ügyfeleinkre terhelni. A pandémia okozta elbizonytalanodás hatásai nálunk is megmutatkoztak, de reméljük, hogy a lakosság bizalma mihamarabb visszatér a hosszútávú megtakarítások iránt.”

Mindenesetre az elgondolkodtató, hogy eddig más nem látott fantáziát e bizniszben. S kétséges, hogy a Central NOK érvei meghozzák-e a kedvet nemzeti otthonteremtési közösség elindításához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!