Ezúttal írhatnék arról, hogy az Orbán-kormány kéretlen (?) külsős megmondóembere, Parragh László nekiment a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amire a Matolcsy György vezette monetáris politikai intézmény durván visszavágott. Mondhatni, szokatlanul, de ez nem fedi a valóságot, hiszen korántsem ez volt az első csörte a felek között. A mostani legfeljebb csak amiatt nem szóra sem érdemes, mert amikor Parragh az MNB döntéseit bírálja, egyúttal a saját feleségét is megkritizálja, lévén, hogy Bianka asszony a Monetáris Tanácsot „erősíti”. A korábbiak alapján úgy tűnik, következmények nélkül.
Ezért inkább érdemi dologgal foglalkozok. Nevezetesen azzal, hogy ha már hosszú éveken át ostoroztuk a kormányt amiatt, hogy nem célzottan, az egyének élethelyzetéhez, körülményeihez, lehetőségeihez mérten ad támogatást – mint ahogyan azt tette, jobban mondva, nem tette például a rezsicsökkentés 2013-as bevezetésekor, amikortól például a rózsadombi medencéket is ugyanolyan áron lehetett fűteni, mint egy rakamazi 20 négyzetméteres odút –, akkor adjunk egy piros pontot, hogy most végre nem mindenkit dotálna.
Merthogy most ennek a jele látszik a múlt szombati kormányinfós bejelentés alapján. Más kérdés, hogy az elkeserítő, a célzott támogatás, mint eszköz bevetéséhez kellett egy soha nem látott mértékű globális energiaválság. De még így is értékelendő az a szándék, hogy nem mindenki, hanem csak bizonyos kis- és középvállalkozások kaphatnak majd támogatást, azok, amelyek nettó árbevételének 3 százalékát eléri az energiaköltség, és amelyek termelésének legalább fele feldolgozóipari.
Persze volt már célzott támogatás korábban is, jelesül 2020 tavaszán, amelyhez meg akkor egy koronavírus-járvány kellett. Csakhogy a gazdaság leállása miatti bajok enyhítését célzó két és fél évvel ezelőtti kormányzati mankó a leginkább sújtott ágazatokban, az idegenforgalmi, vendéglátóipari szektorban tevékenykedők közül nemcsak azok „hóna alá” került, akik tulajdonosainak máshonnan nem voltak bevételeik, illetve tőkéjük, vagyonuk a gazdálkodásukon keletkezett hatalmas lyukak betöméséhez. Hanem válogatás nélkül azon vállalkozásoknak is dobtak mentőövet Orbán Viktorék, akik gazdái A 100 Leggazdagabb magyar című kiadványban szerepelnek.
Más kérdés, hogy – ahogy azt már megszokhattuk – az öröm nem lehet teljes. Mi más szolgáltathatta volna az ürömöt, mint az, ami már egy jó ideje, idestova már lassan egy éve (hogy szalad az idő?), tavaly november közepétől élő üzemanyagár-stop, vagy más néven: -sapka. Már annak elrendelése előtt sem értett egyet azzal az emberek józanabbik (értsd: nem kormánypárti) és szakértői része, hogy a kedvezményes, 480 forintos literenkénti áron mindenki tankolhasson, az is, akinek a 800 forint feletti ár sem lenne nagy érvágás.
Akkor kellett volna igazán elővenni a célzott támogatást, s a piaci ár kifizetéséhez azoknak adni pénzt, kupont, mittudomén milyen kedvezményt tartalmazó segítséget, akiknek a gépjármű munkaeszköze, ergo a brutális drágulás a gazdasági tevékenységük folytatását veszélyezteti. Valamint azoknak, akik az egészségügyi állapotuk miatt egész egyszerűen nem tehetik meg, hogy mondjuk tömegközlekedési eszközöket használjanak. Lásd mozgássérültek, de mellettük még bizonyosan vannak olyanok, akik rászorulnának az üzemanyagár-támogatásra.
Ráadásul már akkor lehetett tudni – hiszen a közgazdaság már csak ilyen –, hogy ebből baj lesz, jelesül üzemanyaghiány. Más nem is lehetett, ha mindenki úgy érzi, a 800 forinthoz képest a 480 szinte ajándék, akkor hajlandó meglovagolni e lehetőséget.
Dehát éppen választások előtt álltunk, ami általában mindent, a józan ész logikáját is, felül szokott írni. Mert ugye a legfontosabb a hatalom megtartása – bármi áron. Ebből lett a csirkefarhátat vásárló nyugdíjas hamar legendássá vált képe is, hogy a másik árstopos kört, az élelmiszereket említsem, amely bevezetésekor meg az volt kódolható a közgazdasági összefüggések alapján, hogy a hat terméken elveszített haszonkulcsot majd az összes többi árucikk drágításán hozzák be. Nesze neked 30 százalék feletti augusztusi éves élelmiszerinfláció!
Bevallom, csaknem száz százalékra vettem, hogy az orbán-kormányi szokás szerint egy hétvégi napra összetrombitált Kormányinfón most már tényleg elengedik ezeket az idióta árstopokat (azért csaknem, mert hát mégiscsak politikusok kezében van a döntés). Az még hagyján, hogy már az előző, három hónapra szóló hosszabbítás is úgy született meg, hogy az ellen a Mol vezére ágált (mivel ő a 30 százalékos állami – jójó, nem közvetlenül, hanem a közérdekű alapítványokon keresztül, de mint a Kúria 2016-os döntése óta tudjuk, a beléjük pumpált adófizetői milliárdok nem veszítik el a közpénz jellegűket – tulajdon dacára üzleti szereplőnek számít, így extraprofitadóval is sújtották). Ám amikor már az ötödik Orbán-kormány gazdaságpolitikai tótumfaktuma is azt kürtölte világgá, hogy ki kell vezetni az árstopokat, akkor holtbiztosra lehetett venni, október 1-jétől már mindenkinek – nemcsak a külföldieknek és a céges autókat üzemeltetőknek, köztük annak alacsonyabb költségei miatt lízingelő magánszemélyeknek – piaci árat kell leszurkolniuk.
Mindezek után meglepetés volt, hogy mégis maradtak az árstopok – no meg a kamatstop, amely indokoltsága még jobban megkérdőjelezhető, hiszen az talán még inkább többet árt, mint használ –, így szennyeződjék csak nyugodtan tovább a környezet! Pont most, amikor a klímavédelmi törekvéseknek amúgy is betesznek az egekbe szökött energiaárak, hiszen azok miatt sokan rákényszerülnek a hagyományos, környezetszennyező technológiák további használatára.
