Az volt a csúcs, amikor Orbán Viktor azt mondta az unió soros elnöki szűzbeszédében (amely tulajdonképpen nem is volt szűz, hiszen, mint arra ő maga emlékeztetett, már a második volt, lévén, hogy már oly régóta, több mint 14 éve kormányfő), hogy az illegális migráció az antiszemitizmus, a homofóbia és a nők elleni erőszak erősödését eredményezte. Persze csúcs helyett mélypontot kéne írnom, ám annyi ilyenben volt már részünk, hogy az már elcsépeltnek tűnhet, miközben attól tartok, még lehet ennél is lejjebb.
Bár kétségtelenül nem lesz könnyű alulmúlni azt, hogy Orbán a „migráncsoknak” tudja be a homofóbia fokozódását. Lazán átlépve azon a tényen, hogy ebben a kormánya jár az élen. Lásd a homofóbnak tekinthető gyermekvédelmi törvényen, amely az egyike azon jogállamisági aggályoknak, amelyek miatt az Európai Bizottság – vagy hogy a fideszes szavazók is értsék: Brüsszel – visszatartja a Covid miatt létrehozott helyreállítási alapból mind a 27 tagállamot megillető pénzek Magyarországra eső részéből mintegy 20 milliárd eurónyit.
Aki egy pillanatig is azt hihette, hogy a homofóbia erősödésének emlegetésével Orbán egy lépést – egy nagyon fontos lépést – tett az általa csak szoclibeknek (és ez még a finom megfogalmazás) nevezett ellenzékiek, vagy legalábbis a rájuk nem szavazók felé, már csak abból kifolyólag, hogy a saját házuk táján is akadnak szép számmal az azonos nemű személyekhez (is) vonzódók (lásd Szájer József vagy Bese Gergő esetét), annak csalatkoznia kell. Ha volt is ilyen szándéka Orbánnak, az csak a politikusi munkássága része lehetett, s azt az ihlethette, hogy Magyar Péter személyében két évtized után egy valódi, a hatalmát veszélyeztető kihívója akadt.
A politikai haszonszerzés motiválhatta a nők elleni erőszak erősödésének felemlegetését, amely alkalmas arra, hogy a kormánypárti lakájmédia által nagy hévvel nőverőként beállított Magyart hiteltelenítse. Ám ez az aggodalom is megkérdőjelezhető attól a személytől, aki hagyta, hogy a pedofília segítésével vádolt K. Endre miatt kipattant balhét két nő vigye el, az általa annak idején – amúgy sokak megrökönyödésére – köztársasági elnöknek javasolt Novák Katalin, valamint igazságügy-minisztere, Varga Judit.
Fotó: miniszterelnok.hu
Nem csoda, hogy oly sokan kiakadtak Orbán beszédén, amire ezúttal ő nem úgy reagált, ahogy azt oly sok éven át megszokhattuk tőle. Harciasan (most már tudjuk, olyan békepárti harciasan). Nem mintha nem tudott volna, hanem mintha nem akart volna visszatámadni.
Kicsit déjá vu-érzésem volt, mintha visszamentünk volna az időben több mint két évtizedet. A Medgyessy Péterrel a 2002-es választások előtt a közgázon folytatott emlékezetes vitája során fogta magát vissza ilyen látványosan. Akkor ez nem jött be neki, elveszítette a kormányfői hatalmát. Számára fájdalmasan hosszú időre, 8 évre. Igaz, az utána következő, most már biztosan legalább duplaennyi ideig tartó regnálása bőven (és bőségesen) kárpótolta.
Ám hasonlatom mégse teljesen ül. Orbán ugyanis visszavágott az őt ért támadásokért. Nem szerdán, hanem pénteken és nem Strasbourgban (és még csak nem is Brüsszelben), hanem Budapesten. Kedvenc mikrofonállványa előtt.
Azt találta mondani a kossuthrádiósinterjújában, hogy a Brüsszelt képviselő Ursula von der Leyen (az Európai Bizottság elnöke) és Manfred Weber (az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője) meg akarják buktatni a kormányát és annak helyére Dobrev Klára DK-jának és Magyar Péter Tisza Pártjának a koalícióját akarják.
Orbán tehát emelte a tétet: Brüsszel már nem egyszerűen azt akarja, hogy fogadjuk be a migránsokat, és mivel nem tesszük, nem ad nekünk pénzt. Az egész kormányt akarja, közte azt az olyan szépen kikommunikált szuverenitás eltörlését.
Hogy ez ugyanúgy nem fedi a valóságot, mint a kormányfő eddigi fóbiái (azok amúgy sem szokták), azzal legfeljebb csak azok nem törődnek, akik egyáltalán nem gondolnak bele, mit hallanak.
Csak remélhetjük, hogy igazak a közvélemény-kutatási számok, melyek ha nagy amplitudóval is, de a függetlenektől a pártosokig azonos irányba mutatnak: a számuk egyre kevesebb.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
