9p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Folytatódott a CEU-n Ungváry Krisztián 12 alkalmas előadássorozata a 19-20. századi magyar történelem vitatott kérdéseiről. Kedd este a Trianon és revíziója kérdéskör került terítékre.

Sokféle módon beszélhetünk történelmi tényekről, emlékezhetünk múltbeli eseményekre, de ne feledjük, hogy a megfogalmazás mikéntje már önmagában is értékítéletet hordoz, determináló tényező – hívta fel a figyelmet Ungváry Krisztián egy valójában könnyen belátható összefüggésre. A példa azonban, amit a megállapítás igazsága mellett a tegnapi előadásában felhozott, első hallásra talán mégis inkább meglepőnek tűnhet. 

Milyen gyakran halljuk, a közbeszédben, de a hivatalos megszólalások során is, hogy a Párizs környéki békét, azt a bizonyos Trianonit, békediktátumként emlegetik, míg a mindenképpen semlegesebb döntés szó használatát fenntartják a (magyar szempontból időleges területi nyereséget hozó) első és második bécsi döntés megnevezésére. Holott mindkét aktus az egyik fél számára előnyt, míg a másiknak hátrányt jelentett, mindössze az a kérdés, hogy kinek a szempontjából tekintünk az eseményekre…

Trianoni emlékmű Csátalján. Fotó: Wikipédia
Trianoni emlékmű Csátalján. Fotó: Wikipédia

Ungváry szerint minden békekötés valamilyen formában diktált (hiszen valaki nyer, míg a másik veszít, a győztes fél pedig érvényesíti az akaratát), ez nem is kérdés, és a Trianoni döntés során is ezt történt. Ami viszont változást jelentett a korábbi évszázadok gyakorlatához képest, hogy ez volt az első olyan alkalom, amikor a győztesek a háború kirobbantásának felelősségét is a vesztesek nyakába varrták. Ez az erkölcsi triumfálás annak volt az első jele, hogy formálódik a nemzetközi jog, a konfliktusok elrendezésének többé nem lehet az eszköze a háború, ennek a felelősségét is vállalni kell (bármennyire is nem volt igaz tényszerűen, hogy kizárólag a központi hatalmak okolhatók a háború kirobbantásáért, és az antant mindebben vétlen). 

A háború kirobbantásáért viselt felelősség még az olyan szimbolikus aktusokban is tetten érhető volt, említett egy beszédes példát Ungváry, hogy a vesztes fél katonatemetőiben a keresztek kizárólag fekete színűek lehettek, míg a győztesek fejfái lehettek csak fehérek. 

Bár a magyar közmegítélés csak nehezen szabadul attól a tévképzettől, hogy a trianoni döntés egyértelmű diktátum volt, Ungváry arra hívta föl a figyelmet, hogy maga a döntés számos kompromisszumos elemet tartalmazott, a nyugati hatalmak pedig egyáltalán nem voltak egységesek annak meghozatalában. Az Egyesült Államok például nem ratifikálta azt, az angol és a francia parlamentben pedig vérre menő viták folytak annak megszavazásakor.

Trauma vagy neurózis? – tette fel a kérdést Ungváry Trianon kapcsán, a dilemma eldöntéséhez pedig ellenpróbaként Ausztria példáját hozta fel. Bár az örökös tartományok elvesztésével 

mind területben, mind pedig lélekszámban Ausztria vesztesége a magyarországinál nagyobb mértékű volt, az osztrák közvélemény ma már láthatólag nem foglalkozik a 102 évvel ezelőtt történtekkel.

Ungváry ugyanakkor ezt a második világháború következményeként kiformálódott sajátos osztrák nemzeti tudattal magyarázza. Ez mindazt, ami 1945 előtt történt Ausztriával, a német történelem részeként tárgyalja, oda utalja, amihez pedig (állítják) a háború után létrejött Ausztriának nincs és nem is lehet semmi köze…

Ungváry a Mi is veszett el valójában? kérdésére egy 2018-ban elkészült MTA-vizsgálat adataival próbált választ adni. A kutatás során hat fejlettségi kategóriát állítottak fel (ez volt az úgynevezett Győri-féle fejlettségi index). Ezekben olyan kategóriák voltak (például az írni-olvasni tudók aránya a hat éven felüli népességből, a haláluk előtt orvosi kezelésben részesültek aránya, a jobb minőségű lakóházak aránya, vagy a nem mezőgazdasági keresők aránya az összes keresőből), melyek egy adott földrajzi egység fejlettségére, vagy éppen fejletlenségére utalhatott egyértelműen. 

A kapott adatokat a történelmi Magyarország geográfiai térképére vetítve az az egyértelmű megállapítás tehető, hogy a Trianon során elveszett országrészek fejlettségben messze (és ez minden mutatóra igaz) a magterület mögött voltak, kivételt csupán az erdélyi szász városok, a szlovák Érchegység városai, Petrozsény és környéke, valamint a Bácska-Bánát régió képeztek. Az egyértelműen szegény térségek szociálistranszfer-igénye így 1920 után lecsökkent (bár ezt „kiegyenlítette”, hogy a háborús jóvátétel cash-flow-ja továbbra is komolyan terhelte az aktuális magyar költségvetést). Összességében az megállapítható, hogy 

nem igazán áll meg az a sokat hangoztatott tétel, miszerint a magterületen kívüli területek elvesztése gazdaságilag csak negatív hatással járt volna; végső soron a legfejletlenebb területek kerültek át az utódállamok fennhatósága alá. 

Gyakran elhangzó érv az 1920 után kialakult békerendszerrel kapcsolatban, hogy a nagyhatalmak (és a később kialakult utódállamok) képviselői a béketárgyalások során mindig azokat az érveket húzták elő a kalapjukból, melyek hangoztatásától előnyt reméltek. Így hol az etnikai, hol a történelmi, máskor pedig a gazdasági-közlekedési, vagy éppen a hadászati érveket alkalmazták előszeretettel. Ungváry megjegyezte, hogy ebben győztes és vesztes országok egyek voltak, mindannyian egyfajta kombinált érvrendszerrel operáltak, a döntő és végső szempont azonban az a hatalmi megfontolás volt, hogy a (későbbi) kisantant országokat olyan (gazdasági, katonai és egyéb) helyzetbe hozzák, mely alkalmassá teheti őket bármiféle (magyar) revíziós törekvés visszaverésére. 

Azt sem érdemes ugyanakkor elfelejteni – hangsúlyozta Ungváry –, a béke racionális magja mégiscsak az volt, hogy a többetnikumú Magyarországon nem voltak többé hajlandók a nemzetiségek együtt élni a magyarokkal, önálló nemzetállamokra vágytak. Ez az, amivel az 1920 utáni magyar elit képtelen volt szembenézni, és még a legfelvilágosultabb tagjai is tovább kergették a (magyar) birodalmi ábrándokat.

Ungváry a korabeli magyar politika legszörnyűbb bűnének tartja, hogy bár képviselői (Teleki, Bethlen, stb.) tudták, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása teljes képtelenség, ezt egyikőjük sem merte felvállalni. (Bár külföldön Bethlen, Gömbös a korlátozott revíziót képviselte, idehaza az integer (vagyis egész – a szerk.) Magyarország eszméjét vallotta, folytatva a kettős beszéd nemes magyar hagyományát.)

Kuriózumként említette meg Ungváry, hogy Szálasi Ferenc ment talán a legmesszebb ebben a kérdésben. Az általa kidolgozott Hungária Egyesült Földek a nemzetiségi területeket (például Tóthföldet, Ruténföldet) elkülönülő földrajzi egységként szerepeltette, az asszimilációt ugyanakkor minden irányban megtiltotta volna. 

1938-cal eljött a revíziók ideje, Ungváry ezzel kapcsolatban annak a megválaszolását tartotta fontosnak, hogy az adott kényszerpályák szorításában Magyarország mennyire élt a lehetőségeivel, és mennyire volt a nagyhatalmak (elsősorban a náci Németország hatalmi játszmáinak) kiszolgáltatva.  

A magyar külpolitikát nagyon sokáig az az elv vezérelte, hogy a Trianonban elveszett területeket a nyugati nagyhatalmak (értsd: Anglia, Franciaország) beleegyezésének a megszerzésével lehet csak visszaszerezni, nem elégséges tehát a náci Németország egyedüli támogatása, az egy lábon állás.

A tárgyalásos rendezés is nagy hangsúlyt kapott a revíziós célok megvalósítása során, a nyugati hatalmak ugyanakkor fontosnak tartották, hogy az „érdekelt felek” maguk állapodjanak meg a területátadások elveiben és gyakorlati kérdéseiben. 

Az első bécsi döntés előtt lezajlott csehszlovák-magyar bilaterális tárgyalások során például a később átadott területek 93 százalékában (!) a felek megállapodtak, a csehszlovák fél vállalta azok önkéntes átadását. A franciák és az angolok, bár nem kívántak részt venni a folyamatban, a kialkudott döntést elfogadták. 

A második bécsi döntést megelőző Turnu-Severinben lezajlott román-magyar bilaterális tárgyalások már nem hoztak eredményt (az álláspontok annyira eltértek egymástól), a végső döntést a náci Németország (személyesen Hitler) mondta ki. 

A folyamatokat később Ránki György történész a mozgásterek és kényszerpályák kategóriájával próbálta megragadni: e szerint a determinizmusok teljes kényszert soha nem jelentenek, mindig van mozgástér, ezek felismerésével azonban a korabeli magyar elit adós maradt, a revíziós célok oltárán pedig a németeknek kiszolgáltattuk az ország szuverenitását. 

1941-gyel a további revíziós lehetőségek megszűntek, az uralkodó elit néhány képviselőjében pedig az a kérdés is felvetődött, vajon mi lesz a háború befejezése után. Kállay Miklós miniszterelnök az egyike volt azoknak, akik viszonylag tisztán látták a jövőt: az egész kérdés – szerinte – attól függ majd, hogy ki nyeri a háborút. De az utódállamokban sem volt egyértelmű, mi lesz a területekkel. A csehszlovák emigráció, vagy a román ellenzék sem volt biztos abban, hogy a trianoni határok eredeti formájukban még egyszer visszaállíthatók lesznek. 

Sok múlott a kiugrási kísérletek sikerén, de a játszma része volt az is, hogy Sztálin előszeretettel versenyeztette nemcsak a saját, de más államok politikusait is, és ebbe a ki ígér többet játszmába Antonescu éppúgy szerepet kapott, mint Horthy. 

Ungváry végezetül szólt a rendszerváltás után erőre kapó úgynevezett Trianon-bizniszről, egyértelműen ide sorolta a Magyar Sziget rendezvénysorozatot éppúgy, mint a 64 Vármegye ifjúsági Mozgalom működését. 

A Tusványosi Szabadegyetemről a történész azt mondta, az az 1990-es években egészen másként indult, a NER pedig a 2000-es években teljesen a maga képére formálta és kisajátította azt. 

Szólt arról az önsorsrontó mechanizmusról is, mely szerint a viktimológia (azaz Magyarország egyértelmű áldozatként való beállítása) maradt az egyedüli magyarázó elv, amivel a hivatalosság az egész Trianon-kérdést kezelni kívánja.

Az előadássorozatról készült további cikkeink:

Hogyan viszonyulunk a kiegyezéshez? Ungváry Krisztián lesújtó eredményre jutott

Ungváry Krisztián: a NER-ben is vannak nyomai a turáni eszmerendszernek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!