6p

Mindjárt felmegy a függöny, de még zsong a nézőtér. Szokásos premier izgalom a kulisszák mögött, ahová becsempészett Laux Józsi. Aztán felcsendülnek a dalok, köztük a Hogyan mondjam el neked, amelyről ekkor senki nem sejti, hogy örökre része marad a magyar zenei világnak.1973. március 2-át írunk. 

Hogy is kezdődött?  A Batthyány tér sarkán, egy Bem rakparti házban ültünk, fent a harmadik emeleten, ahonnan csodás kilátás nyílik a Parlamentre és az egész városra. Szemben velem a polcon egy petróleumlámpa adott a lakásnak egyedi, alkonyi hangulatot. Igen, az az Omegás petróleumlámpa…

Először elutasították a fiatalok

A ház 1969-ben épült, egyike volt az első, magánlakásokat magukba foglaló társasházaknak Budapesten. Itt, Adamis Anna és Laux József otthonában került szóba először a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, vagy ha úgy tetszik, Popfesztivál. Még csak terv ekkor a musical, senki sem sejti, hogy fél évszázad múlva ikonikus mű lesz, és hogy Presser és Adamis dalait az akkori kortársak unokái is dúdolják. Előtte őket sokan az Omegával azonosították be Magyarországon.

Déry Tibor  kisregényében többen láttak fantáziát, de voltak, akik elutasították. Elvégre Déry akkor már 77 éves volt, és a tinédzserek-huszonévesek el sem tudták képzelni, hogy tud-e számukra mondani valamit az író. Csak annyit hámoztak ki első olvasatra a darabból, hogy az oly sokak által titkon dicsőített Amerikában sem minden fenékig tejfel. Déry darabja persze nem elsősorban a rockzenéről szól, amely zenei irányzat nyilvánvalóan már hidegen hagyta az írót.

Az Illésnek nem tetszett 

A dalok megkomponálására először az Illés-együttest kérték fel – akikre a kisregény többször hivatkozik és párhuzamba állítja őket a The Rolling Stonesszal –, ám az együttes szerzőpárosa, Bródy János és Szörényi Levente „ a kisregény felszíni rockellenes  jelentésrétege” miatt visszautasította a lehetőséget – olvasható ma, a Wikipédiában. 

Ezután keresték meg a Locomotiv GT szerzőpárosát, Presser Gábort és Adamis Annát. Először – az Illéshez hasonló okokból – ők is nemet mondtak, ám Presser, újragondolva a művet, megmásította a döntését. 

A darabot sok kritika érte. Fotó: Keleti Éva
A darabot sok kritika érte. Fotó: Keleti Éva

Erről így nyilatkozott: „Amikor a Popfesztivál kapcsán találkoztam Déry Tiborral, megkérdeztem tőle: jól értem-e, miről szól a regény. Úgy gondoltam, arról szól, hogy ha elmész innen, magaddal viszed. Mondta: igen. Ezzel helyére is került bennem a történet.”

A kisregényt eredeti változatban Pós Sándor alkalmazta színpadra. A cselekmény egy amerikai rockfesztiválon bontakozik ki, középpontjában pedig egy magyar emigráns házaspár áll. Maga a mű nem tartozik Déry legjobbjai közé, de – beleértve olyan tabutémákat is, mint a holokauszt, a drogok, a homoszexualitás, és persze maga a helyszín – magyar színpadon akkor merésznek számított.

Várkonyi mindent elintéz

Pós Sándor író, dramaturg, 1971-ben a Nemzeti Színház segédrendezője volt. A darab ötletével először Both Bélát, a Nemzeti igazgatóját kereste meg, akinek tetszett az elképzelés, és megbízta Póst a dramatizálással, Déry pedig, bár a bemutatóig bizonytalan volt a vállalkozás sikerességében, beleegyezett. Miután Both nyugdíjba vonult, a Nemzeti új igazgatója, Marton Endre saját maga vállalta a darab rendezését, Póst pedig asszisztensének nevezte ki. A próbafolyamat három hónap múltán sem kezdődött el, így Déry – Pós egyetértésével – a darab jogait átadta a Vígszínháznak – ahogy a krónikák feljegyezték.

Szerencséjük volt, hogy Várkonyi Zoltán, a teátrum nagyhatalmú igazgatója megszerezte a bemutatóhoz szükséges engedélyeket. Várkonyi mindent a világon el tudott intézni, és mint „elvtárs” győzte meg az elvtársakat, az MSZMP Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztályát, miszerint a darab a „a nyugati hippikultúra kritikája”. 

A hatóságok figyelték a próbákat

A fiatal Marton Lászlót bízta meg a színház vezetése a rendezéssel. A darab sikerének záloga a zene lett. A hatóságok a próbákat folyamatosan figyelemmel kísérték. A premierre 1973. március 2-án került sor. A versekről Adamis így nyilatkozott:

„Szabadság, emberi lehetőségek, összetartozás, a körülmények hatalma, kitörni vágyás, szeretet, szerelem, hit és más… alap emberi dolgok és érzések foglalkoztattak a zeneszövegekben és a dalokban, ha ugyan okos dolog egyáltalán azokat tartalmilag-érzelmileg elemezni. Azt írtam meg, ami bennem volt, és úgy, ahogy én gondolkodom”.

A darabot sok kritika érte ama furcsa paradoxon miatt, miszerint a mű az amerikai popkultúra, az ifjúsági szubkultúra túlzásait, vadhajtásait bírálja, ám a zenéje mégis ezt a műfajt képviseli, illetve, ha úgy tetszik, viszi sikerre. 

A dalok örökzöldek lettek, a darab meg kasszasiker. Fotó: Benkő Imre
A dalok örökzöldek lettek, a darab meg kasszasiker. Fotó: Benkő Imre

Az akkori beat- és popsztárok sem rokonszenveztek a produkcióval, mert ifjúságellenesnek tartották magát a regényt, továbbá ellenszenves volt nekik, hogy egy ilyen együttes, mint a Locomotiv, része lett egy „hivatalos” színházi előadásnak. Ezt a műfaj elárulásának tekintették – olvasható az interneten.

Közben már az LGT-n belül is szakadás jött létre. Erről Szántó Péter így írt az És ilyen a Boksz? című könyvében: „A Képzelt riport ellenséges, feszült légkörben készült. A Locomotiv együttesen belül is szakadás jött létre, mert Frenreisz Károly (bátyja, Latinovits Zoltán haraggal távozott a Vígszínházból) kivált az együttesből.

Egy csapathoz kötődött

A többi már történelem: a dalok örökzöldek lettek, a darab meg kasszasiker, megannyi fiatal színész vált attól az estétől kezdve népszerűvé. Presser életében pedig a Popfesztivál színházi sikersorozatot indított el. Bár több helyen, itthon és külföldön bemutatták azóta, soha nem ért el akkora sikert, mint az eredeti szereposztással, talán mert annyira kötődött egy csapathoz, egy korszellemhez. Akik ott voltak a premieren, a Vígszínház vezetésének is tapsoltak akkor.

Presser Gábor példátlanul sikeres életpályája előttünk zajlik, de mi történt Adamis Annával? Friss hír, miszerint életműve elismeréseként Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal jutalmazzák a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett dalszövegírót, költőt, aki a felvidéki Gútán született, és a 80. életévéhez közeledik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!