Zánka után Balatonaligán is eltüntettek egy közösségi Balaton-partnak számító földterületet. Míg az északi parti üdülőhelyen egyszerűen kimarkoltak egy területet a tóból, Aligán egy épített, de szárazföldnek minősülő állami tulajdonú földdarabot bontottak el, majd azt magántuljadonban lévő, sokkal kisebb, ráadásul kapuval lezárt területtel helyettesítették. A civilek azonban résen voltak és leleplezték a barbatrükköt.
“A Club Aliga állami tulajdonú kikötőjének északi oldala szárazföldi parti belterületi teleknek minősül, függetlenül attól, hogy a telek alakzata, elhelyezkedése, jellege móló. Ez egy 100 méter hosszú, 15 méter széles közterület, amely egyben a 2018. évi CXXXIX. törvény 2/3. melléklete szerint térségi jelentőségű közforgalmú nagyhajó kikötőnek számít, továbbá parti sétány, rajta négy darab 40 év körülinek becsült egészséges platánfa állt. A Club Aliga kikötő 2022-ben elindult felújítása során a fákat kivágták, a közterületet a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. (PRO-MOT) elbontatta, helyette 3,4 méter széles mólót épített, melyet kapuval lezárt a köz elől” – idézi a hirbalaton.hu az Aligai Fürdőegyesület (AFE) közleményét.
Az AFE közlése szerint több probléma is adódott a fejlesztéssel. A két stabil kőágyon földnyelvként épült állami mólót elbontották, illetve átépítették a Magyar Turisztikai Ügynökség 1 milliárd forint értékű vissza nem térítendő állami támogatásával. A vízjogi engedély szerint az új vasbeton cölöpökön álló létesítmény már a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. tulajdonát képezi. Ezzel az állami tulajdonú földrészlettől elvált a felépítmény tulajdonjoga, mondhatni,v eltűnt az állami tulajdonú felépítmény.
A kapu mögött található, országosan kijelölt horgászhely már nem közelíthető meg. A vízjogi üzemeltetési engedély már csak kishajó kikötésére ad lehetőséget, nem lehet közforgalmú nagyhajót kikötni.
A kikötő használatbavételi engedélye szerint a közparkból egy hektár területet is igénybe vettek, amely helye a dokumentációból nem állapítható meg.
A két móló előtti közterületi parti sávot két kapuval lezárták. A meder részét képező déli móló szárat ugyan megnyitották a közönség és a horgászok előtt, azonban ez nem kijelölt közterület, vagyis a Pro-Mot döntése alapján bármikor lezárható.
A Pro-Mot korábban az Appeninn Nyrt. tulajdonába tartozott, majd tavaly június végétől az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztő vállalatként ismert Bayer Property Zrt. a gazdája – derül ki az Opten cégnyilvántartó nyilvánosan is elérhető adataiból. A Pro-Mot 2022-ben 2 milliárd forintos árbevételt hozott össze (egy évvel korábban ennek csak körülbelül a tizedét), adózott eredménye 662 millió forint volt, mérleg szerinti eredménye azonban nulla.
Az AFE mindezek miatt keresetet nyújtott be a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által a Pro-Mot részére kiadott, a Balatonvilágos Club Aliga kikötő saját célú vízi létesítményeinek üzemeltetésére, fenntartására kiadott vízjogi üzemeltetési engedély ellen. A hatóság a körülmények megvizsgálása után visszavonta a Club Aliga kikötő vízjogi üzemeltetési engedélyét jogszabálysértésre való hivatkozással. A fürdőegyesület keresetet nyújtott be a kikötő használatbavételi engedéllyel szemben is.
Az egyesület továbbra is kiáll amellett, hogy a Club Aliga arra kijelölt területein közcélú, a szabad bejárást lehetővé tevő beruházások valósuljanak meg. Követelik a jogszabályok által kijelölt Club Aliga nagyhajó kikötőhely visszaállítását, valamint a jogszabályok által kijelölt északi mólószárny köz számára való hozzáférésének további biztosítását.