4p

A pünkösdi hosszú hétvége aranyat ért a szállásadóknak májusban: a budapesti és a balatoni szállásadók sem panaszkodhatnak. Megérkeztek a gazdag amerikai vendégek.

Nem az Őrségről vagy a Balatonról forgatott júniusban imázsfilmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), hanem Budapestről. Az ügynökség bejelentése szerint a film célja, hogy tovább élénkítse a budapesti foglalások számát és még több turistát csábítson Budapestre. Nos, a KSH májusi adatai szerint a külföldiek már a film megjelenése előtt is elárasztották a fővárost, ellenben számos olyan régió van az országban, amelyre sokkal inkább ráfért volna egy imázsfilm.

A májusi adatok teljesen rendben vannak. Már május végén arról lehetett olvasni, hogy a pünkösdi hosszú hétvége aranyat ért a szállásadóknak. A leosztás a szokásos volt: a külföldiek körében Budapest, a magyarok körében a vidéki helyszínek voltak a nyerők. A pünkösdi volt az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje.Tizedével érkeztek többen külföldről az előző évhez képest, ők főleg a fővárost választották. A hazai turisták elsősorban vidékre utaztak, a legnépszerűbb település Balatonfüred, Gyula, Siófok és Hévíz volt. A városnevekből is látszik, hogy májusban kánikula volt, ami mindig arra motiválja az embereket, hogy kimozduljanak a lakásukból.

Budapest megtelt
Budapest megtelt

Mindezt a KSH számai is visszatükrözték: 2024 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,6 millió vendég 3,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 13 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,1, a külföldivendég-éjszakáké 21 százalékkal emelkedett. Budapest hatalmasat kaszált, de a balatoni szálláshelyek sem panaszkodhatnak.

A magyar főváros egészen parádésan szerepelt: 810 ezer külföldi éjszakát regisztráltak a szállásokon. Tavaly ez 705 ezer volt, a 810 ezres szám inkább már a nyári csúcsszezonnak felel meg. Ha Budapest továbbra is ilyen népszerű marad a külföldiek körében, akkor nem kizárt, hogy augusztusban a milliót fogja közelíteni ez a szám és akkor ki lehet majd tenni a megtelt táblákat. Messze a német vendég a legtöbb, bár ők pont abba a kategóriába esnek, akik azért nemcsak a fővárost, hanem a Balatont is jól ismerik. A németek mögött nagy a torlódás: a lengyelek, a csehek, az angolok és az osztrákok szinte azonos számban érkeztek.

Egy sajnálatos tragédia is mutatta, hogy nagyon beindult már májusban a szállodahajó forgalom a Dunán. Május 19-én halálos hajóbaleset történt Verőcénél, egy szállodahajó ütközött egy kisgéphajóval. A szállodahajókat is főleg a németek részesítik előnyben, de az amerikaiak is gyakran így járják körbe a régiós országokat. A KSH adatai szerint rengeteg az amerikai vendég: 99 ezer éjszkát töltöttek itt, így garántalható, hogy a nyári hónapokban ez a szám átlépi a 100 ezres határt.

Májusban ismét lendületet vett a hazai turizmus. Az áprilisi megtorpanás átmenetinek bizonyult, abban az időjárás, valamint a húsvét hatás játszott szerepet. ismét a külföldi vendégek húzták a turisztikai keresletet, itt a vendégéjszakák száma a megelőző évhez képest 20,9 százalékkal nőtt, míg az év első 5 hónapjában 13,0 százalékkal. Vagyis a külföldi vendégek továbbra is vonzó célpontnak tartják Magyarországot, így pedig tovább folytatódott a koronavírus-járvány utáni helyreállás. Földrészek szerint Európa húzta a hazai turizmust, itt 22,7 százalékos bővülést mutat a vendégéjszakák száma.

- értékelte a számokat Molnár Dániel, a Makronóm Intézet elemzője.

A belföldi vendégéjszakák száma ezzel szemben szerinte csak kisebb mértékben, 5,1 százalékkal emelkedett. Kiemelendőnek nevezte viszont, hogy ahogy a külföldi vendégek esetében, úgy a belföldi vendégeknél is megfigyelhető, hogy a vendégek száma gyorsabban nőtt, mint a vendégéjszakáké, ez azt jelzi, hogy többen, de átlagosan rövidebb időre utaztak el pihenni a hónap során, mint egy évvel ezelőtt, amely az utazási szokások változását is jelzi.

Szépen kerestek a szállásadók: az összes bruttó árbevétel közel 88 milliárd forint volt, folyó áron 20 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!