A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft.-vel (CSBM) közösen GINOP-pályázatot indított el, még 2021 áprilisában, amelynek középpontjában a turizmus munkaadói és munkavállalói oldala közötti hatékonyabb együttműködés és kommunikáció elősegítése, valamint a pandémia munkavégzésre gyakorolt hatásai állnak.
A projekt célja a turisztikai szektor foglalkoztatási potenciáljának maximalizálása és a munkaerőpiaci alkalmazkodóképességének fejlesztése – magyarul, ne kelljen lasszóval fogni az embereket akár az ötcsillagos szállodákba, a legpatinásabb éttermekbe is.
Foglalkoztatás, rugalmasan
Az a cél, hogy a turizmus munkaadói és munkavállalói oldala közötti hatékonyabb együttműködést és kommunikációt elősegítsék, valamint hogy az újabb fogyasztói szokásokat és igényeket hatékonyabban kövesse az ágazat.
A téma mind a munkavállalókat, mind pedig a munkaadókat érinti – most nem beszélve a vendégekről. Elsődlegesen a hazai turisztikai szektorra, területileg pedig az ország hat kevésbé fejlett régiójára összpontosítanak.
A kutatásokhoz hazai és nemzetközi forrásból származó adatokat dolgoztak fel, melynek eredményeképp elkészült egy munkaerőpiaci tanulmány. Erre épült egy primer kutatás, azzal a céllal, hogy feltérképezzék, mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldal aktuális helyzetét, különös tekintettel a pandémia hatásaira. A munkavállalói kérdőíves megkérdezést azzal a céllal folytatták le, hogy - egyebek között - a rugalmas foglalkoztatás elterjesztésére nyíljon lehetőség.
A felmérés további célja, hogy hosszú távon jobb munkakörülmények, biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatás valósulhasson meg, és nőjön a szakmunka megbecsülése. Az adatgyűjtésre 2021. december – 2022. január hónapokban került sor.
A helyzet azóta, a háború belépésével csak romlott. Emlékezetes visszhangja volt, amikor az egyik lap közölte, hogy már 800 ezerért sem lehet kapni séfet balatoni étterembe. Ennyit nem keres egy tudós, egy több diplomás informatikus, nem beszélve a művészeti élet magasan kvalifikált, kitüntetett személyiségeiről, vagy egy iskolaigazgatóról. Ezzel páhuzamosan devalválódik más diplomák értéke is.
Még nem a robotok főznek
Egyszerűen senki nem akar lassan fizikai munkát végezni, - aki akar, elmegy külföldre - márpedig a főzést-sütést nem lehet mégoly okos robotokra, vagy éppen mezőgazdasági gépekre bízni, elvégre itt az alapanyagok beszerzése is kulcskérdés.
A témáról először Görög Rudolffal beszélgettem, aki már több szálloda élén kipróbálta magát, most a büki Greenfield Hotel Golf & Spa igazgatója.
Már a pandémia előtt 2018-19-ben is sok munkavállaló hiányzott a szektorból. A vírus miatt kialakult helyzet nagy mértékben felgyorsította ezt a tendenciát, más ágazatok és a külföld vált vonzó alternatívává. Kedvezőbb munkaidőkeret, jobb fizetések és biztos megélhetés a főbb szempontok. De már 2-3 éve is, a szakképzett munkavállalók száma kevesebb volt a szükségesnél, ennek okai az elmúlt évtizedek oktatási hiányosságaiban és az ágazat rossz megítélésében keresendők.
A szakképzett kolléga a hiánycikk, vagy a szakképzetlen is?
Mindkettő hiánycikk, és nem gondolom, hogy rövid távon javulni fog a helyzet.
Mennyiben játszik szerepet e munka presztízse?
A presztízs egyre alacsonyabb, a munkavállalók megszerzésében inkább a kiszámíthatóság, és a home office lehetősége játszik szerepet. Sajnos, a mi szakmánkra egyik sem mondható el.
Külföldön sincs kolbászból a kerítés
A felkúszó bérek mennyiben tükröződnek az éttermi, szállodai árakban – elvégre ez komoly költségtényező lehet…
A bérjellegű költségek képviselik a legnagyobb hányadot, ezért erősen tükröződnek a szolgáltatások áraiban. Természetesen a nyersanyag- és energiaárak horrorszerű emelkedése is komoly árfelhajtó tényező.
A külhoni béreket nem tudjuk nyújtani – ez nyilvánvaló. Marad az elvándorlás, a kivándorlás?
Gyakorló szállodavezetőként azt látom, hogy a béreket mindenképpen emelni szükséges, mert valóban nem tudunk versenyezni a külföldi jövedelmekkel. Azt azonban tudni kell, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés, egyes esetekben többlet utazási költséggel, vagy másfajta munkamorállal is szembesül az ott munkát kereső. Ösztönző rendszerek bevezetésével, fejlődési lehetőséggel és a munkabérekkel lehetne maradásra bírni a kollégákat.
Szobaasszonyok Thaiföldről?
Vidéken vagy Budapesten nagyobb gond ez?
Országszerte több 10 ezer munkavállaló hiányzik a rendszerből, szakképzett és szakképzetlen egyaránt. Az 1990-es és a 2000-es évek elején kihalásos alapon lehetett szállodában elhelyezkedni. A szobaasszony, felszolgáló, műszakos, szakács és recepciós állásokra túljelentkezés volt, a szállodák könnyen tudtak választani, holott az elvárások magasak voltak, az egyéni képességek, a tanult tudás és a kapcsolatrendszer pedig - mivel nem volt világháló, és közel sem volt még a maihoz hasonló műszaki és digitális eszközpark - sokkal jobban felértékelődött.
A változás jelei már akkor észlelhetők voltak a világban. Tőlünk nyugatra egyre több külföldi munkavállalót alkalmaztak: Bécsben már thaiföldi szobaasszonyok és konyhai kisegítők dolgoztak, Londonban magyar és lengyel felszolgáló jött oda az asztalunkhoz, Berlinben csak angolul beszélő recepciós fogadta a vendégeket.
Magyarországon a 2010-es évek közepétől érezhető volt, hogy - főleg a szakképesítést nem igénylő munkakörökben - előbb vagy utóbb munkaerőhiány lesz. A szakképesítést igénylő munkaköröket sem sikerült „szexivé” tenni a fiatalok számára, ezért a 2010-es évek végére ott is komoly utánpótlás-probléma alakult ki. A Covid helyzet pedig ráerősített a már amúgy is létező problémákra.
Mi lehet a megoldás? Ma már olyan béraránytalanságok tapasztalhatók, amelyekre annak idején senki nem gondolt.
Ha a hazai munkaerőpiacon nem találunk dolgozókat, külföldi munkavállalókat (elsősorban távol-keleti) szükséges alkalmazni. Ez paradigma váltást jelent, de a változás eredményeket hozhat, és sokkal több előnnyel jár, mint gondolnánk. Szobaasszonyok, konyhai kisegítők, szakácsok belépése válna azonnal lehetővé.
Meggyőződésem, hogy hosszú távon a szolgáltatások szegmentálásával, a digitalizációval és az élményalapú munkahelyekkel lehet vonzóvá tenni ezt a szakmát. Közben a vendéglátás is kétpólusúvá vált, lásd street food vagy elegáns étterem. De mindenütt meg kell fizetni a munkaerőt, és annak igényeit.
Fizikai munkát – mert azért a felszolgálóé ilyennek mondható - nem szeretnek végezni a fiatalok? Igaz ez?
A generációs különbségek e téren is furcsa helyzeteket teremtenek, de valószínűleg ez is át fog alakulni és több munkakönnyítő megoldás lesz. Ettől függetlenül ma is sok olyan fiatallal dolgozom együtt, akik komolyan veszik a szakmánkat, és látszik, hogy jó vezetővé fognak válni. Nagyon fontos, hogy támogassuk őket, egyengessük a pályájukat. Ők azok, akik a jövő új megoldásait fogják kitalálni, de az alapokat és a szakmaszeretetet tőlünk kapják meg.
Hasonló kérdéseket tettem fel a témáról Géher Zoltánnak , a Zara Continental szálloda igazgatójának.
Kell-e a szakképzettség?
A fő ok a bizonytalanság, az aggódás, hogy visszatér a járvány, illetve felmerül a kérdés, mennyire biztonságos ez az „iparág” hosszútávon. A második fő ok, hogy a szakma nagyon alul értékelt, nincs igazi presztízse. Túl magas a „kétkezi” munka aránya, nem szükséges komolyabb szakértelem hozzá, valójában csak a vezetőknek kell igazán szakembereknek lenni. Nyugaton ez már régóta így van.
Az ilyen szintű bérekért manapság rengeteg konkurens iparág várja a fiatalokat. Komoly indok még, hogy a szállodai, éttermi munka kemény, sok lemondással jár (hétvége, ünnepnap, éjszakai vagy késő esti munkavégzés), ami – főleg a fiataloknak – nem vonzó.
Ami a szakképzettséget illeti, egy szállodában manapság szinte csak a szakács az, aki szakképzett, a többiek betanított, jó esetben szakmunkások. Nincs is képzés sok munkakörben (szobalány, gondnoknő, reggeliztető szakács és felszolgáló, konyhai kisegítő, recepciós, szállodai portás, reggeliztető felszolgáló). Jó lenne, ha az á la carte felszolgáló szakképzett lenne, de alig van jelentkező az ezirányú képzésre. Mosogatót, udvarost, emeleti londinert, szobalányt lámpással kell keresni, lojális, megbízható, jó munkaerő nincs. ez részben generációs probléma is.
Mennyiben játszik szerepet e munka presztízse?
Erősen. Véleményem szerint a média is azt sugallja, hogy ez egy alantas munka, a vendéglátás a legrosszabbul fizető iparág, szolgáltatás.
A felkúszó bérek mennyiben tükröződnek az éttermi árakban?
Minimálisan, mert egy nagyon kompetitív piacon versenyzünk, és amíg nincs élénk kereslet, addig sajnos az árverseny érvényesül. Sokan épp az eredményesség híján véreznek majd el, de közben egyes tulajdonosok sokáig bírják a veszteségeket finanszírozni. A többség túlélésre játszik, bízva a jövőben, ezért már az is eredmény, ha sikerül veszteség nélkül üzemelni.
A fizikai munka derogál
Részben a külföldi (elsősorban távol-keleti) olcsó munkaerő beengedése, de lehet, hogy akkor várható egy komoly szakmai színvonal csökkenés. Tavaly tavasz óta a vidék üzleti helyzete sokkal jobban futott a belföldi turizmus élénkülése miatt, most viszont a járvány lecsengése óta Budapest erősödött. A magyar turisták jó része már a külföldet nem tudja megengedni magának.
Ma már olyan béraránytalanságok tapasztalhatók, amelyekre annak idején senki nem gondolt – két diplomás, két nyelvvizsgás fiatalok annyit keresnek – főleg „állami” helyeken - mint egy gyorséttermi pultos…
És akkor még nem beszéltünk a szállodákról! Nálunk is egyre kisebb az olló a vezetők és a fizikai dolgozók bére között. Ez sima kereslet/kínálat kérdés: a szakképzett, tapasztalt vezetők munkaerő piaci lehetőségei beszűkültek, míg a nem szakmunkás munkaerő válogathat sokféle munkahely között.
Fizikai munkát – mert azért a pincéré ilyennek is mondható – főleg kiszolgáló munkát nem szeretnek végezni a fiatalok? Igaz ez?
Igen, ez már derogál, fárasztó számukra, inkább elmennek hostessnek egy rendezvényre, de ha ez sem működik, akkor a szülők úgyis eltartják a gyereket…
