4p

Maradék bevételeiktől és ezzel önállóságuktól is megfoszthatja az önkormányzatokat a kormány szakértők szerint.

A Népszava cikke szerint hamarosan megkezdődhet, és gyorsan le is zárulhat az önkormányzati rendszer átalakítása. A kormány a bevételeik megvágásával gyakorlatilag megszüntetheti az önkormányzatok, köztük persze elsősorban az ellenzéki vezetésű nagyobb városok mozgásterét.

"Már a szolidaritási adó kivetése is azt mutatta, hogy a kormány nem akar többet költeni az önkormányzatokra, inkább a nagyobbakkal finanszíroztatja a kisebbek működését. Már most is minden pénz a kormányon keresztül érkezik, az elszabaduló energiaárak csapdájából is csak az állam húzhatja ki a településeket. A mozgásteret a végtelenségig le lehet szűkíteni

– fogalmazott a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

Balázs Zoltán politológus-közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára pedig úgy véli, hogy a várhatóan érkező, a költségvetés lyukait befoltozni hivatott különadók ellentételezéseképpen a kormány eltörölheti a helyi iparűzési adót, ami az önkormányzatok legnagyobb bevételi forrása, viszont igen egyenlőtlenül oszlik el: az iparűzési adóbevétel 62 százalékán az önkormányzatok alig 1,5 százaléka osztozik.

Ezt pedzegette Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.

"Az iparűzési adót jobban szét kellene teríteni. A jelenlegi rendszer nem segíti a gazdaság fejlődését és az önkormányzatok számára sem kedvező, így ezt előbb-utóbb ki kell dobni és egy új rendszert alkotni"

- fejtette ki a Népszavának az MKIK elnöke, felidézik ugyakkor,  hogy ő volt az, aki az iparűzési adó járvány alatt bevezetett felezését is javasolta a kormánynak.

Ez a lehetőség még Székesfehérvár fideszes polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást is aggasztja:

"aki az iparűzési adó eltörlését, általános megfelezését felveti, nincs tisztában a szektor működésével. Enélkül az önkormányzati rendszer fenntarthatatlan".

Egy ilyen lépés gyakorlatilag megszüntethetné az önkormányzatok pénzügyi autonómiáját, és így még a legnagyobb városok, illetve a fővárosi, valamint a budapesti kerületi önkormányzatok is csak üzemeltetői maradnának saját településüknek, a fejlesztéseket teljes egészében a központi kormányzat vehetné át.

Ez az átalakítás ugyan felvetne némi jogállamisági aggályokat, de kétharmados többséggel a háta mögött a kormány gyorsan le tudná vezényelni.

"Semmilyen nehézséget nem okozna az Országgyűlésnek a helyi adók rendszerének teljes átalakítása. A kormánynak a veszélyhelyzet adta lehetőség elég volt ahhoz, hogy a gépjárműadót, vagy az iparűzési adó felét elvonja az önkormányzatoktól. Az iparűzési adó teljes megszüntetéséhez elég az önkormányzatok által kivethető helyi adók keretszabályairól rendelkező 1990. évi C. törvényt módosítani, ami egyszerű feles többséggel megoldható" - nyilatkozta a Népszava kérdésére Magyar György ügyvéd.

Kétharmaddal pedig könnyen átírhatók az alaptörvény és az önkormányzati törvény vonatkozó rendelkezései is, így bármilyen feladatot és hatáskört el lehet vonni az önkormányzatoktól, így a fővárosi önkormányzattól is, ahol pedig a közvetlen főpolgármesterválasztás intézményét is el lehet törölni.

Az egyetlen komolyabb akadályt az jelentheti az Orbán-kormány számára a Népszava szerint, ha az EU lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy önálló pályázóként folyamodhassanak támogatásokért, így Magyarország uniós pénzektől esne el akkor, ha felszámolnák az önálló önkormányzatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!