2p

Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária 2015 közepén.

A cégcsoport által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2015 közepén véget ér a középkategóriás teherabroncsok gyártása a fővárosban a nyolcadik kerületi telephelyen. A cég a döntést az európai teherabroncspiac szűkülésével és azzal magyarázza, hogy a jelenleg 70 százalékos kapacitással működő gyár jelentős modernizációra szorulna, ami a belső kerületi fekvés miatt gazdaságilag nem indokolt.

A jelenleg Magyarországon 1650 főt foglalkoztató cégcsoport másik telephelyén, Nyíregyházán folytatódik a szupersport kategóriás személyabroncs gyártás, illetve Vácott a logisztikai központban és a tuzséri kereskedelmi egységben is hosszú távú jelenlétet erősített meg a cég keddi közleményben. A bezárással a cég a Taurus, Riken és Kormoran márkájú középkategóriás teherabroncsok budapesti gyártását fejezi be.

A Michelin Hungária a héten elkezdi az egyeztetéseket a dolgozói érdekképviseletekkel a budapesti telephely 512 munkatársának későbbi elhelyezkedéséről, melyhez vállalati támogatási programmal nyújt segítséget.

A cég a közleményben a Kerepesi úti telephely jövőjével kapcsolatban kiemelte, hogy május végéig egyeztetéseket kezdeményeznek a fővárosi és kerületi szervekkel a terület városfejlesztési tervekhez illő, munkahelyteremtő, fenntartható módon való hasznosításáról, melyhez aktívan hozzá kívánnak járulni. A mintegy 9 hektáros terület a főváros VIII. kerületében található, amelyben kormányzati, oktatási, pénzügyi és kulturális intézmények működnek.

A Michelin 2013-ban új irányító szervezetet hozott létre Budapesten, melynek feladata az alsókategóriás személyabroncs márkák kereskedelmének világszintű koordinálása - áll az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben. A Michelin csoport 1996-ban vette át az addig állami tulajdonú Taurus vállalatot. Azóta a cégcsoport Magyarországon mintegy 302 millió euró összegben ruházott be, melyből a budapesti teherabroncsgyár része 35 millió euró. A Michelin Hungária fő piacai Közép-Európa és Oroszország. A cég nettó árbevétele 2013-ban 183,5 milliárd forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!