Nyugdíjba vonulás mellett döntött Rick Wagoner, miután márciusban az amerikai kormányzati segélycsomag egyik feltételeként meg kellett válnia elnöki, illetve a vezérigazgatói posztjáról. A most közzétett adatok szerint a következő öt évben 8,6 millió dollár értékű nyugdíjcsomagot kap, ami a cég nehézségeit illetően meglehetősen bőkezű juttatásnak tűnik. Igaz abban az esetben, ha tavaly visszavonul, a szerződése szerint 23 milliós nyugdíjra lett volna jogosult.
Wagoner 2000 óta állt a társaság élén. Kezdetben úgy tűnt, hogy az általa hirdetett reorganizációs program segíthet talpra állítani a céget, ám a strukturális problémák a nagyszámú elbocsátások ellenére sem oldódtak meg. A versenytársak - elsősorban a japán konkurensek, mint a Toyota - sokkal hatékonyabb működési modell mellett üzemeltek.
A cég vesztét végül a tavaly ősszel elhatalmasodott hitelválság hozta meg. Addig ugyanis a különböző futamidejű kölcsönök segítségével legalább az értékesítés magas volumenét fenn tudta tartani a vállalat. Ám a pénzügyi források elapadása komoly visszaesést eredményezett az eladások terén is. A vállalat ennek következtében likviditási nehézségekkel szembesült, és csak az amerikai kormány pénzügyi mentőövének köszönhető, hogy sikerült talpon maradnia.
A General Motors július 10-én 40 nap után lépett ki a csődvédelemből. A GM ez idő alatt megszabadult adósságainak nagy részétől. A cég emellett megkapta az engedélyt arra, hogy még életképes üzletrészeit átvigye az új, 60 százalékban már az amerikai kormány által birtokolt cégbe.