A The Observer, a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lap citybeli forrásokat idézve azt írta, hogy az ausztrál cég most a Budapest Airport-pályázatot megnyerő BAA akvizíciójában akar részt venni a Ferrovial oldalán, és a két cég 15 milliárd fontos (5600 milliárd forintos) ellenséges ajánlatot készít elő a brit cégre.
A két cégnek már vannak közös vállalkozásai, együtt üzemeltetik például a nyugat-angliai Bristol és az ausztráliai Sydney repülőterét, és közösen működtetnek fizetős autópályákat az Egyesült Államokban.
A BAA átvételi konzorciumának alakulásáról már korábban is napvilágot láttak értesülések Londonban. Két hete a Financial Times azt írta: a szingapúri kormány, valamint a kanadai Caisse de Dépot et Placement de Québec alapkezelő is csatlakozna a Ferrovialhoz, és a felek már a konzorcium szerkezetének és részesedési megoszlásának véglegesítésén dolgoznak.
A Ferrovial átvételi kísérletének első, február eleji hírei óta a BAA részvénye csaknem 25 százalékkal drágult a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután a cég több intézményi befektetője emelte részesedését.
Jóllehet a BAA vállalatvezetése több, kevéssé burkolt nyilatkozatban óvta a részvényeseket egy esetleges ellenséges átvételi kísérlet elfogadásától, az egyik legnagyobb egyedi intézményi részvényes, a Scottish Widows alapkezelő a minap közölte, hogy 9,00 font feletti részvényenkénti ajánlatot megfontolna.
A brit cég, a világ legnagyobb nem pénzügyi befektetői jellegű repülőtér-üzemeltetője decemberben - londoni iparági elemzők szerint világrekord áron, adóssággal együtt több mint 1,3 milliárd fontért - 75 százalék mínusz egy részvény érdekeltséget és 75 évi üzemeltetési jogot vett a Budapest Airportban.