2p

A német gazdasági miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg várja az Opelre jelentkező belga RHJ International (RHJI) pénzügyi befektető átvételi ajánlatát.

Az RHJI az amerikai Riplewood pénzügyi cég belgiumi leányvállalata, és szoros kapcsolatban áll az Opel anyavállalatával, a General Motors-szal. Mindez Németországban olyan aggodalmaknak adott tápot, amelyek szerint az RHJI "befutása" esetén a fő tulajdonos az amerikai General Motors maradna, miközben az Opel válságát valójában az anyavállalat pénzügyi válsága okozta.

Szakértők szerint a több szereplős Opel-ügy kezd egyre inkább átláthatatlanná válni azok után, hogy korábban úgy tűnt: az osztrák-kanadai beszállítói cég, a Magna az összes többi szereplővel - beleértve az amerikai kormányt, a General Motorst, a német kormányt és az Opel-üzemeket működtető német tartományokat - előzetes megállapodást kötött az Opel átvételéről.  A Magna azonban korábbi ígérete ellenére eddig nem terjesztette elő végleges ajánlatát, és közben bejelentkezett a belga RHJI és megerősítette korábbi pályázatát a kínai BAIC autógyár is.

Németországban továbbra is a Magna iránt a legnagyobb a bizalom. Ezt erősítette meg szerdán az Opel-üzemeket működtető négy tartomány vezetője, és ugyancsak így foglalt állást az Opel-alkalmazottakat tömörítő üzemi tanács vezetője is. Klaus Franz  az osztrák-kanadai cég támogatására szólított fel, és az RHJI ellen foglalt állást.  "Az RHJI olyan pénzügyi befektető, amely az Opelt a lehető leggyorsabban ismét a General Motorsnak akarja eladni, és az amerikai anyavállalat érdekeit szem előtt tartva cselekszik" - vélekedett az alkalmazottakhoz intézett felhívásában az üzemi tanács vezetője.

A legnagyobb Opel-üzemnek, a rüsselsheimi gyárnak otthont adó Hessen tartomány miniszterelnöke, Roland Koch szerdán közölte: a tartomány visszavonhatja azt a csaknem 500 millió eurós összeget, amelyet a kormányzat 1,5 milliárd euró garanciavállalási alapjához ígért, ha a megbízást nem a Magna kapja meg.

Más források ugyanakkor azt hangoztatták, hogy a Magna az első átvételi ajánlatkor a munkavállalókkal szemben szigorú feltételeket szabott, jelentős leépítéseket helyezett kilátásba, és követelte a szabadság idejére járó pénzről való lemondást.

A gazdasági miniszter szerdán mindenesetre azt hangoztatta, hogy a verseny még nyitott.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!