5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Akár több millió forintot is megtakaríthat az a cég, amely arra ösztönzi a dolgozókat, hogy megvalósítsák saját ötleteiket. Így a mostani nehéz gazdasági helyzetben különösen érdemes a vállalatoknak előcsalogatni a magyarokban állítólag hagyományosan meglevő kreativitást az alkalmazottakból.

A dolgozóktól is jöhetnek jó ötletek (Mfor-montázs)

A gazdasági krízis idején minden munkaadó elvárja dolgozóitól, hogy gondolkozzon el azon, a saját háza táján tud-e javítani a cég helyzetén, vagy hogyan tud megkönnyíteni néhány munkafolyamaton. A vállalatok azonban ezt nem önzetlenül várják: az üzleti szoftvermegoldásokat nyújtó SAP számításai szerint például tavaly a megvalósított ötletek 2,5 millió dollár előnyt jelentettek globálisan a cégnek – tudta meg az mfor.hu Hanke Anikótól, a társaság hr business partnerétől.

Érdemes a magyarok kreativitására támaszkodni

Sajnos Magyarországon a munkáltatók még mindig nem ismerték fel, mennyit profitálhatnak abból, ha motiválják a dolgozóikat, hogy álljanak elő ötleteikkel. Nálunk még inkább a fentről, a vezetői szintről lefelé tartó kommunikáció jellemző, vagyis a főnökök találják ki a felmerülő problémákról a megoldásokat, és nem kiváncsiak az alkalmazottak gondolataira, nem használják ki kreativitásukat.

Pedig állítólag a magyarok különösen jók ebben, így érdemes erre támaszkodni, különösen ha olyan nehéz helyzetekben kell helyt állni, és megtartani a versenyképességet, mint a mostani megváltozott üzleti környezetben. Ugyanakkor nálunk még a legtöbb cégnél nincs kidolgozott rendszer erre, inkább az informális beszélgetések alkalmával merülnek fel az ötletek.

"A gazdaság visszaesését mi is érezzük: intranet oldalunkon felhívás is található, hogy most még aktívabban vegyenek részt a kollégák az ötletelésben, hiszen a legjobb javaslatok mindig belülről jönnek" – mondta Hanke Anikó.

A hazai SAP-nál már elkezdődött egy folyamat, tavaly 11 ötletet nyújtottak be a magyarországi munkavállalók. Ezek főként a belső munkafolyamat könnyítésre vonatkoztak, de volt, amelyik azt célozta, hogy hogyan lehet kevesebb áramot felhasználni az épületekben. Ezekből két ötlet valósult meg: egy speciális kereső funkció a belső rendszereiknél és egy külön szoba létesítése, ahol elvonultan, nyugodtan lehet telefonálni.

A dolgozói ötletek megvalósítása a cég érdeke is

A Deloitte üzletviteli és vezetési tanácsadó cégnél szintén a vállalati kultúra része a kreatív gondolkodás, így náluk különösen figyelnek arra, hogy a dolgozók ötleteit elősegítsék, értékeljék és a hasznosakat megvalósítsák – hangsúlyozta Markovits Dóra hr-igazgató.

A munkatársaknak számos lehetőségük van arra, hogy gondolataikat előterjesszék: mindezt megtehetik például az anyacég vezérigazgatójának nemrégiben indult blogján, ahol az elmúlt hetekben az innovációról alakult ki lelekes eszmecsere a több mint 140 országban irodát működtető cég alkalmazottjai között. A hr klinikán pedig olya, az egyes munkavállaló karriertervét, egyéni fejlődését, problémáit vitathatják meg, amik a rendszeres csoprtos szakmai egyeztetések keretébe nem illenek bele.

Az elkötelezettségi felmérés után szintén felmérték, mit lehet megvalósítani az ötletekből. Így vezették be és ösztönözték a rugalmas munkaidőt és a távmunkát, tették lehetővé a részvételt a menedzser szűrés programban illetve nyújtottak masszás lehetőséget a dolgozóknak. Ennek révén működik patyolat a cégnél, sőt egy varrónő is rendelkezésükre áll az alkalmazottaknak. Belső kezdeményezésnek köszönhetően indították el a zöld iroda projektet, illetve szerveznek úgynevezett new generation partyt, amelyet a fiatal ügyfeleknek tartanak. Dolgozói ötlet révén indították el a belső coachingot is, vagyis a személyreszabott vezetőfejlesztést.

Markovits Dóra szerint fontos, hogy a megválozott üzleti környezetben a dolgozók érezzék a bizalmat és az együvé tartozást. Ezért ilyenkor is meghatározó, hogy lássák, tevékenyen részt vehetnek a jövőt meghatározó folyamatokban. 

A jutalom sem maradhat el

A kollégákat érdemes anyagilag is motiválni az ötletelésre, azonban még többet jelenthet nekik, ha elismerésben részesülnek, és a többi kollégának is bemutatjuk a megvalósult gondolatot. A SAP-nál például minden egyes megvalósult ötletről készül egy úgynevezett referenciatörténetet, melyet publikálnak a mintegy 51 ezer kolléga előtt.

Emellett a cég beváltható utalvánnyal díjazza a részvételt, akkor is, ha nem kerül megvalósitásra az ötlet. Azok pedig, akiknek az ötlete megvalósítható, pénzjutalomban is részesülnek. A jutalom összegét annak alapján számítják ki, hogy mekkora anyagi haszna származik a cégnek az ötlet megvalósításából, így elképzelhető, hogy valaki akár több millió forintot jelentő eurót is kaphat egy jó ötletért.

Markovits Dóra szerint már az jutalom, ha egy dolgozó ötletét megvalósítják, hiszen az dicsőség a többi kolléga előtt, de közvetetten majdan az előléptetéshez is hozzájárulhat. Ugyanakkor a jó ötletekért, kifejezett újításokért minden évben díjjal jutalmaznak egy-egy kollégát a különböző üzletágakban.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!