2p

A romániai Tusnádfürőn idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. A negyedik nap előadói közül Nagy Zsolt román miniszter és Varga Mihály volt pénzügyminiszter válaszolt az mfor.hu kérdéseire.

Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere korábban a Menedzsment Fórumnak azt nyilatkozta: a magyar államnak kötelességszerűen támogatnia kellene az Erdélyben befektető magyar vállalkozókat. Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Magyar Parlament költségvetési bizottságának elnöke az mfor.hu-nak erre reagálva elmondta:

"A kérdés az, jár-e ez az ország számára pozitív hozadékkal. Látok esélyt arra, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek a hazai vállalkozásoknak országhatárokon kívüli beruházásaik megvalósításához nyújtanának támogatást" - mondta.

Szász Jenő szerint a magyar gazdaság egyik növekedési helye lehet Erdély, s ebben Varga Mihály szerint is van igazság. "Nem véletlen, hogy Romániában a magyar befektetők a legaktívabbak közé tartoznak" - tette hozzá.

Felmerül a kérdés, milyen eszközökkel támogathatná a magyar állam az Erdélyben befektető magyar vállalkozókat. "Fontos, hogy több lábra kell állniuk. Ha egy ilyen programban részt vesz a magyar költségvetés, akkor azt csak úgy tegye, hogy a vállalkozásoknak legyen meg a saját ereje, emellett az európai uniós támogatásokból is tudjanak még valamit hozzátenni. Így a kockázat csökkenthető, a hatékonyság pedig növekedhet" - nyilatkozta lapunknak Varga Mihály.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!