2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) további javaslatokat dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) adminisztrációs terheinek csökkentésére - közölte Vadász György, a szövetség elnöke.

Az OKISZ elnöke az MTI-nek elmondta, a vállalkozásfejlesztési tanács legutóbbi ülésén elhangzottak alapján a szövetség körlevélben fordult a tagsághoz, azt kérve, hogy jelezzék, milyen további bürokratikus teher csökkentésére látnak lehetőséget. A beérkezett válaszokat feldolgozzák, ezekből javaslatot állítanak össze várhatóan még szeptemberben.

Vadász György szerint Magyarországon a kormány eredményesen látott neki az adminisztrációs terhek csökkentéséhez, ebben az iparszövetség a gazdasági tárca által irányított szakértői csoport tagjaként közreműködött.

Ugyanakkor úgy látják, a csökkentés ellenére újabb vállalkozói terhek is jelentkeztek amiatt, hogy a kormány erőteljesen lépett fel a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Érzékelhetőek már az eredmények a kisadók, a pénztárgépek, az áruszállításban az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetésének hatására, azonban az intézkedések a bürokrácia csökkentését nem segítették - mutatott rá.

A Magyar Iparszövetség fontosnak tartja a feketegazdaság, a láthatatlan jövedelmek visszaszorítását, de az adminisztrációs terhek további mérséklését is. A bürokrácia nagyobb mértékben érezteti kedvezőtlen hatását egy mikro- vagy kisvállalkozásnál, mint egy nagy cégnél, ahol a feladat ellátására szakapparátus áll rendelkezésre - hívta fel a figyelmet Vadász György.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!