2p

Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat is bekapcsolódna a horvát INA olajvállalat további privatizálásába: 14-19 százalékot venne készpénzért a horvát kormánytól, és szemet vetett az INA további hét százalékára is: ezek a részvények a horvát hadirokkant alap birtokában vannak, írta hétfőn az osztrák WirtschaftsBlatt című gazdasági lap, nevük elhallgatását kérő bennfenteseket idézve.

Korábbi hír szerint a horvát kormány az INA éppen 14 százalékától válna meg, de ezt a Molnak szánja.

Az újság kérdésére az OMV szóvivője nem cáfolta közvetlenül a cégéről szerzett értesülést, de megerősíteni csak azt volt hajlandó, hogy az OMV-nál "érdeklődéssel figyelik" az INA ügyében "jelenleg zajló folyamatot". Arra a kérdésre, hogy az OMV tárgyal-e a horvát kormánnyal, a szóvivő nem reagált.

A horvát kormány már tárgyal a Mollal arról, hogy a magyar olajipari vállalat növelhetné részesedését a horvát INA olajtársaságban, de a megbeszélések nagyon kezdeti szakaszban vannak, ősz előtt nemigen fejeződnek be, mondta egy nevének elhallgatását kérő horvát kormányilletékes pénteken a Reuters hírügynökségnek.

A megbeszélések arról folynak, hogy a horvát kormány, amely 44,84 százalékot birtokol az INA-ból, átadna 14 százaléknyi INA-részvényt a magyar olajtársaságnak, Mol-részvényekért cserébe, írta a Jutarnji List című horvát lap pénteken. Ezzel a Mol része 39 százalékra nőne az INA-ban, a horvát kormányé pedig 30,84 százalékra csökkenne.

A Horvátországban 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkező, és a szomszédos Boszniában is egyre jobban terjeszkedő INA 25 százalék plusz egy részvénye jelenleg a Molé. Ezt a Mol 2003-ban vásárolta meg 505 millió dollárért. Az INA-ból további 17 százalékot decemberben kibocsátották a zágrábi és a londoni tőzsdén, 14 százaléka háborús veteránok birtokában van.

A horvát lap arról nem közölt értesülést, mennyit kaphatna a horvát kormány a Molból, amely az osztrák OMV olajtársaság ellenséges felvásárlási terveit igyekszik kivédeni. Ez (az ügylet) segíteni fogja a Molt, jól jön nekünk is, úgyhogy mindenki boldog lesz - idézte a horvát kormány illetékesét a Reuters.

A Molnál annyit mondtak a hírügynökségnek, hogy tárgyalások folynak a részvényesi megállapodás megújításáról, de egyelőre korai lenne találgatni, meddig tartanak az egyeztetések.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!