A Vodafone szerződést kötött a kínai Huawei mobileszközöket és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat szállító céggel annak érdekében, hogy felgyorsítsa saját hálózatának kiépítését. A cégnek érvényes szerződése van a Nokia Siemens-szel, ez a szerződés továbbra is érvényben van, mondta sajtótájékoztatón Beck György vezérigazgató. Hozzátette, hogy a kínaiakkal kötött megállapodás úgynevezett kiegészítő szerződés. Azt nem árulta el a cégvezető, hogy mekkora összegről szól a megállapodás.
Azt sem lehet tudni, hogy a vállalat mennyi pénzt szán a szélessávú 3G és HSDPA mobilinternet-hálózatának fejlesztésére, Beck György úgy fogalmazott, hogy 2010-re szeretnék átvenni a vezető szerepet ezen a piacon, és az ehhez szükséges pénz rendelkezésre áll. Már év végéig újabb településekkel bővülne a jelenleg 42 helyiségből álló lefedettségi lista, 2010-re pedig a vezérigazgató szerint a lakosság 70-80 százaléka már hozzáfér majd a szélessávú mobilinternet-hálózathoz. Hozzátette ugyanakkor, hogy valószínűleg a T-Mobile és a Pannon is eléri ekkorra ezt a szintet.
Nemcsak a lefedettségben törne előre a Vodafone: a kínai céggel kötött megállapodás révén a piacon elérhető legfejlettebb technológiát, az úgynevezett 3,5G alkalmazását lehetővé tevő eszközöket telepítenének Magyarországon. Ezzel Beck György szerint nő a mobilinternet sebessége és megbízhatósága is.
A Vodafone-nak nem ez az első merész húzása a mobilinternet-piacon. Még nyár elején, mikor a szolgáltatók meghirdették a vezetékes szolgáltatókkal is versenyképes árú tarifáikat, a Vodafone sokáig hallgatott, majd egy letöltési korlát nélküli akcióval állt elő (a többi cégnek csak forgalomkorlátos csomagjai vannak, azaz a fizetendő ár csak egy meghatározott adatmennyiség letöltéséig érvényes, utána töbet kell fizetni).
Hálózatfejlesztésben eddig egyértelműen a T-Mobile lépett a legnagyobbat. Amíg a többiek a 3,6 megabájt/másodperces sebesség elérésére képes rendszerüket építgették, addig májusban a magenta színű vállalat a tesztüzem után - legalábbis Budapesten - megkezdte az átállást a 7,2 megabájt/másodperces hálózatra. A Vodafone-nak azért is van hová fejlődnie, mert a cég például nem is kínál 2,5G-nek nevezett, a mobil szélessáv "kistestvérének" tekinthető EDGE hálózatot, míg a T-Mobile-nak és a Pannonnak is van ilyen szolgáltatása - ez főleg azokon a területeken hasznos, ahol nem volna gazdaságos a 3G berendezések telepítése, de potenciális mobilnetezők azért volnának a környéken.
Az idei év Beck György szerint a mobilinternetről szólt. Ezen a piacon egyszerre indult a három szolgáltató, a Vodafone-nak itt ugyanolyanok az esélyei, mint a másik két szolgáltatónak, "ezért gondoljuk azt, hogy képesek leszünk megnyerni ezt a versenyt" - tette hozzá a vezérigazgató.
A Huawei világszerte több mint 62 ezer alkalmazottat foglalkoztat, dolgozói mintegy 60 százalékát mindig az adott országban toborozza. A cég 2000-ben kezdett európai terjeszkedésbe, azóta 27 országban van leányvállalat. A kontinensen eddig 19 telefonos ügyfélszolgálati központot, és öt technikai támogató központot létesített az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban és Romániában). A vállalatnak több mint 60 olyan szerződése van már, mint amit Magyarországon kötött 3,5G-s (HSDPA/HSUPA) eszközök szállítására.
L. Nagy Gábor