A budapesti e-jegy- és bérletrendszer (Elektra) bevezetésére kiírt tenderen szereplő négy pályázó által referenciaként feltüntetett városokat az elmúlt hónapokban járták végig az Elektra projekt szakemberei. A tapasztalatok szerint a rendszerek kialakítása évekig tarthat, és mindenhol fokozatosságra intenek.
A Londonban működő, magántőke bevonásával megvalósult rendszer a világ egyik legösszetettebbje, amelynek üzemeltetését az EDS vezette TranSys konzorcium végzi a következő 17 évben. A megoldás a MÁV Informatika Kft. referenciájaként szerepelt, a társaság vezette konzorciumban lévő Cubic révén.
A hazai tenderre az eddigi ajánlatok 67 és 84 milliárd forint közötti összegeket tartalmaznak, de a második tárgyalási szakaszt követően a pályázók hamarosan új ajánlatokat adnak be. Az ár magában foglalja a beruházott tőkét, a fizetendő kamatokat, a tízéves működtetés alatt felmerülő üzemeltetési, karbantartási és felújítási kiadásokat. A nettó beruházási költségek a jelenlegi ajánlatokban 16,5-24 milliárd forint között vannak, olvasható a Világgazdaságban.