Magyarországon kevés helyen működik szakszervezet, és ha működik, akkor sem sokan csatlakoznak hozzá; ez lehet az egyik fő oka annak, hogy nem nagyon sztrájkol a magyar - véli Juhos Andrea, a DBM Hungary ügyvezetője. Amellett pedig, hogy a dolgozók érdekvédelme, együttes fellépésük nem jól szervezett, az sem növeli a sztrájkhoz való kedvet, hogy a munkabeszüntetést szervezőket, az abban aktívan résztvevőket sokszor az ügy rendeződése után elbocsátják. Ez főképp vidéken, a kevésbé prosperáló régiókban jelent problémát, hiszen itt kétszer is meggondolják, hogy fel merjék-e emelni a hangjukat, mivel ezeken a kevés munkalehetőséggel rendelkező területeken nagyon megbecsülik az emberek az állásukat, hiszen nem könnyű másikat találni.
A statisztika szerint évente tíz alatt mozog a sztrájkok száma, a résztvevőké pedig utoljára 2001-ben haladta meg a 21 ezer főt. Pedig minden adott volna a nagyobb intenzitáshoz. Az 1989-es VII. törvény szabályozza a kérdést, eszerint a sztrájkhoz való jog a munkavállalók elidegeníthetetlen joga, a törvényekben meghatározott feltételek szigorú betartása mellett.
A magyar munkavállalók sztrájkolási kedvét főleg az a szabály veti vissza, amely szerint a sztrájk miatt kiesett munkaidőre - eltérő megállapodás hiányában - a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti. Ezt egyedül a tb-jogszabályok enyhítik, melyek úgy rendelkeznek: a jogszerű sztrájk időtartamát szolgálati időnek kell figyelembe venni - írta a Napi Gazdaság.
