3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt húsz évben a BKV a várost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött, állítja a szerdai Népszabadságnak adott interjúban Regőczi Miklós. A BKV volt vezérigazgató-helyettese hozzátette: mindig is kifizetőhely volt az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV is, ezért mindegyiknek a menedzsmentje gyanúsított lehetne.

Regőczi szerint két-három hetente érkeztek hozzá politikai kérések. Főként Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kabinetjének tagjai, illetve - az SZDSZ részéről - leginkább Tóthfalusi György igazgatósági elnök intézett hozzá utasításokat.

Elmondta: a lobbikört csak az üzleti haszon érdekelte egy-egy ügy kapcsán. Próbálták befolyásolni, kivel kösse a BKV a nagyobb értékű közbeszerzéseket, a győztesekkel pedig véleménye szerint háttéregyeztetéseket folytattak.

Konkrét példákat említve kifejtette: volt, hogy egy vállalkozó olcsó ajánlattal nyert, amely összegnek a kétszeresét fizették ki neki pótmunka címén. A 4-es metró Rákóczi téri állomását pedig csak látszólag kellett azért újratervezni, mert a lakók tiltakoztak a fák kivágása miatt. Regőczi szerint szó sem volt semmilyen valódi lakossági tiltakozásról, ez csak ürügy volt, hogy 600 millió forintot kérhessenek az állomás átterveztetéséért.

Egy másik esetben Lelovics Ottó, Hagyó kommunikációs igazgatója kérte, hogy Csapó Gábor vízilabda-iskolájának adjon a BKV pénzt., így kötöttek velük reklámszerződést. A fővárosnak az is elvárása volt, hogy minél több olyan rendezvényt szervezzenek, ahol Demszky Gábor főpolgármester vagy Hagyó tud szerepelni, így kaphatott megbízást például Horváth Éva, Hagyó egykori szóvivője élettársának a cége is, állítja a Népszabadságnak Regőczi.

Mint elmondta, egyszer Demszky Gábor is felhívta személyesen, hogy kössön szerződést a Sawyer Miller Grouppal. Igaz, állítása szerint utóbbi cég legalább jó munkát végzett. Más vállalatok viszont - mint fogalmazott - csak azért kaptak pénzt a BKV-tól, hogy leszálljanak róluk.

Szerinte Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgatót naponta berendelték a városházi vezetők. A koalíciós politikusok - vagy leginkább az ő közvetítőik - folyamatosan kérésekkel álltak elő. Mint mondta, Antal Attila volt vezérigazgatót az SZDSZ buktatta meg, a távozásához vezető használtbusz-tender ügyét ők szivárogtatták ki.

Regőczi úgy véli, a BKV az MSZP–SZDSZ-koalíció kifizetőhelyeként működött, nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az előző húsz évben is - csakúgy, mint az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV. "Ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz. Mindegyiknek a menedzsmentje gyanúsított lehetne ezen az alapon, ahogy minket gyanúsítanak" - mondta a BKV volt vezérigazgató-helyettese a Népszabadságnak adott interjúban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!