5p

Csehországba viszi a Globus húsalapú konzervjeinek gyártását a cseh Hamé élelmiszeripari konszern, amely a közelmúltban vásárolta meg az 1924-ben bejegyzett magyar márka ezen termékeinek gyártási és forgalmazási jogait. A francia többségi tulajdonban lévő, csökkenő kereslettel küzdő magyar konzervgyártó már tavasszal közölte, hogy nem gyárt többé húskonzerveket, és bezárja 200 fős budapesti húsfeldolgozó üzemét.

Ez is elment (Mfor-montázs)

Csehországban gyártják a jövőben a Globus húsalapú konzervtermékeit, amelyek gyártási és forgalmazási jogait a közelmúltban vásárolta meg a cseh Hamé élelmiszeripari konszern, hangzott el utóbbi társaság keddi sajtótájékoztatóján. Ezen termékeket eddig a Globus állította elő 200 főt foglalkoztató budapesti húsfeldolgozó részlegében, azt azonban a cég átszervezése keretében márciusban bezárták.

Külföldön, magyar alapanyagból

Martin Jagos, a Hamé csoport vezérigazgatója az mfor.hu kérdésére hozzátette: az alapanyagok többségét továbbra is Magyarországról vásárolják majd, és megtartják az eredeti Globus-recepteket is. Arra a kérdésünkre, hogy várható-e belátható időn belül a gyártás visszahelyezése Magyarországra, kifejtette: jelenleg is tárgyalnak több magyar gyártóval különböző együttműködésekről, konkrétumokat azonban nem közölt.

A növekedési tervekkel kapcsolatban elmondta: a Hamé 2-3 éven belül 7-8 milliárd forintra kívánja növelni jelenleg mintegy 2 milliárd forintos hazai árbevételét. A mostani üzlet súlyát jelzi, hogy akkorra a Globus-temékek hetven, a Hamé-termékek pedig csak harminc százalékát adják majd az árbevételnek, tette hozzá kérdésünkre Martin Jagos.        

Prémium márkaként pozicionálják      

A cég - amely a vezérigazgató szerint a Globus bekebelezésével ötven százalékos piaci részesedést szerez a húsalapú konzervtermékek hazai piacán - bízik a tradicionális magyar márkanévben, amit a Hamé-márka felett, a prémium kategóriában kíván pozicionálni. Ennek keretében bővítik majd a Globus-termékek kínálatát, és új, modern csomagolást is bevezetnek.       

A vezérigazgató kitért arra is, hogy aktív médiatámogatást adnak majd a Globusnak a magyar piacon - erre három év alatt egymilliárd forintot szánnak. Ennek keretében október közepétől egyhónapos kampány fut majd a hazai televíziós csatornákon.

Mint ismert, a Hamé július közepétől jogosult a Globus húsalapú konzervtermékek (készételek, löncs- és vagdalthúsok, szendvicskrémek, pástétomok) gyártására és magyarországi forgalmazására. A csehek a magyar cég francia tulajdonosától vásárolták meg a márkanevet, az árat azonban nem hozták nyilvánosságra.

A zöldségekre koncentrál a Globus

A Globus idén márciusban jelentette be, hogy átszervezi tevékenységét, és ennek keretében megszünteti a húskonzervek gyártását. A döntést egyebek mellett a gazdasági válság miatt kialakult romló gazdasági környezettel, a drasztikusan emelkedő költségekkel és a csökkenő kereslettel indokolták.

Az átszervezések után a cég megmaradó két fő üzletágára, a mélyfagyasztott és zöldségkonzerv termékeire kíván fókuszálni. A csoport szándéka, hogy ezen két termékcsoport esetében megőrizze és növelje belföldi és export pozícióit. Az intézkedések nem érintik a Globus márkanév alatt forgalmazott különböző ételízesítőket és szószokat - ezen termékcsoportokban a márkanév tulajdonosa az Unilever. A Globus évi forgalma mintegy 20 millió euró, amiből a húsfeldolgozó részlegre nagyjából 20 százalék, azaz négymillió euró jut.

A cég egyike Magyarország legnagyobb tradíciókkal rendelkező konzervgyárainak, gyökerei 1882-ig, az elődjének tekinthető Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár megalapításáig nyúlnak vissza. A Globus-márkanevet első alkalommal csaknem 100 évvel ezelőtt, 1924-ben jegyezték be zöldség- és gyümölcskonzervekre, azóta a világ több mint ötven országában védték le.

A Globus 2006-ban került francia többségi tulajdonba, miután a Union Fermiére Morbihannaise Société Cooperative Agricole (UFM) a CECAB Holding Hungary Kft.-n keresztül 51 százalékos tulajdont szerzett benne.

Izlandi kezekben

A dél-morvaországi székhelyű Hamé egyike az öt legnagyobb cseh élelmiszeripari csoportnak, termékeit közel 40 országba szállítja világszerte. 2900 főt foglakoztat, nyolc gyártóüzemmel rendelkezik, tavaly 5,2 milliárd korona (55 milliárd forint) forgalmat könyvelhetett el.

A cég 2008-ban az izlandi Nordic Partners csoport tagjává vált. Utóbbi vállalat élelmiszeripari üzemeket birtokol és üzemeltet Litvániában, Lettországban és Lengyelországban, több mint 7000 alkalmazottat foglalkoztat Európa hét országában. Az akvizíciónak köszönhetően a becsült forgalom az élelmiszerek és az üdítők piacán meghaladja a 400 millió eurót, ami 170 ezer tonna élelmiszert és több mint 100 millió liter üdítőt jelent.

A Hamé csoport magyarországi leányvállalatát, a Hamé Hungáriát 2003-ban alapították, forgalma tavaly 11 százalékkal nőtt.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!