3p

Vasárnapi londoni értesülés szerint az ausztrál Macquarie befektetési csoport külön átvételi kísérletet készít elő a Budapest Airportot is birtokló brit BAA repülőtér-üzemeltetőre, amelyet nem hivatalos hírek szerint a spanyol Ferrovial ipari és szolgáltató csoport is meg akar szerezni.

A The Sunday Times szerint a Macquarie - a világ legnagyobb pénzügyi befektetői jellegű repülőtér-működtetője, amely tavaly indult a Budapest Airportért is - az amerikai Blackstone magánbefektetési csoporttal és a kanadai Ontario Teachers Pension Plan nyugdíjalap-kezelővel tárgyal az esetleges közös átvételi ajánlatról. Korábbi londoni hírek még arról szóltak, hogy a Macquarie, amely a Budapest Airport-privatizáció döntő fordulójában már nem vett részt, a Ferroviallal társulva próbálja megszerezni a BAA-t.

A múlt kereskedési hét végéig egyébként a hivatalos Ferrovial-ajánlat sem érkezett meg Londonba, bár a spanyol céghez "közel állónak mondott" források állítólag cáfolták azt a piaci pletykát, hogy a spanyolok meggondolták magukat, és visszalépnek. E híresztelés miatt a Londoni Értéktőzsdén (LSE) először 6,7 százalékkal zuhant a BAA részvénye, de a pénteki kereskedés végére 8,14 fonton zárt a papír, amelyért február elején még mindössze 6,65 fontot kellett fizetni.

A BAA-részvény erősödése egyes londoni elemzők szerint nagyon drágává tehet bármilyen átvételi kísérletet. A Dresdner Kleinwort Wasserstein londoni befektetési ház minap kiadott elemzése szerint a jelenlegi tőzsdei árfolyam mellett legalább 9,00 fontos ajánlat kell a részvényesek érdeklődésének felkeltéséhez; egy ilyen összegű ajánlat 10 milliárd font közelében értékelné a BAA-t.

A BAA, a világ első számú, nem pénzügyi befektetői jellegű repülőtér-üzemeltetője, decemberben - londoni iparági elemzők szerint világrekord áron, adóssággal együtt több mint 1,3 milliárd fontért - 75 százalék mínusz egy részvény érdekeltséget és 75 évi üzemeltetési jogot vett a ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airportban. A Budapest Airport-tranzakció után, annak a BAA-re gyakorolt káros adóskockázati hatására hivatkozva, a Standard & Poors és a Moodys Investors Service is visszaminősítette a brit vállalat cégadósi osztályzatát. A világ két legnagyobb nemzetközi hitelminősítője a Ferrovial akvizíciós szándékának ismertté válása után, a szerintük jórészt hitelből fedezendő, készpénzes átvételi tervek megvalósulása esetére, ismét a BAA-t fenyegette meg további leminősítéssel.

A BAA nemrég közleményben értesítette a részben a Budapest Airport-tranzakció refinanszírozására nemrég kiadott, csaknem 3 milliárd euró új adósságának megvásárlóit: ha a társaság feletti ellenőrzés megváltozik - vagyis új tulajdonosa lesz a cégnek -, és ezután 90 napon belül a BAA adóskockázati besorolása a hitelminősítőknél a befektetői szint - "Baa3", illetve "BBB mínusz" - alá csökken, a kötvényeket kamattal növelt névértéken kész visszavásárolni.

Londoni elemzők szerint ezzel a cégvezetés éppen a Ferrovialt próbálta elrettenteni az átvételtől, hiszen ennek a záradéknak a beépítése a kötvényeladási szerződésbe gyakorlatilag a kibocsátás névértékével plusz kamattal - vagyis mintegy 3 milliárd euróval - emelheti a tranzakció költségeit. Az elemzők nem zárták ki, hogy már egy hozzávetőleg 9 milliárd fontos, hitelből fedezett készpénzes átvételi ajánlat nyomán is "B" körüli szintig, vagyis mélyen a spekulatív sávba kerülne a BAA adóskockázati besorolása, amivel életbe lépne a kötvény-visszavásárlásra tett kötelező ajánlat.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!