4p

Újabb két luxusmárkacég jelenik meg Budapesten az Andrássy úton. A Burberry már startra kész, nem messze a Louis Vuittontól nyit üzletet, a Gucci pedig lapinformáció szerint az Operával szemben, az egykori Wahrmann-palotában levő üzlethelyiséget szerezte meg. Mfor.hu háttér.

Jól öltözöttek az Andrássy úton

Az Andrássy út olyan mint Párizs, legalábbis ami az építészeti stílust illeti, egyebek között ezzel magyarázza a Louis Vuitton, hogy öt éve éppen ezt a helyet szemelte ki magyarországi üzlete helyszínéül.

A hamarosan nyitó Gucci és Burberry esetében viszont valószínűleg nem elsősorban az építészeti remekek voltak döntők, amikor azt fontolgatták, hol jelenjenek meg. "Egyik cég vonzza a másikat" - röviden így foglalta össze lapunknak Nagy Zsuzsanna, a Guess divatház márkamenedzsere, hogy miért éppen az Andrássy utat lepik el a luxusmárkaüzletek.

Elmondása szerint a néhány éve a sugárúton megjelenő Guess szeretett volna egy exluzívabb helyet keresni, ahol termékportfóliójukat a magasabb igényekhez tudják igazítani. Mint mondta, a vásárlói szokások és a kiszolgálás színvonala egyaránt magasabb itt. Bár a plázákhoz képest megvannak a helyszín hátrányai is, mint például a parkolás nehézsége illetve a pluszszolgáltatások – mint a mozi – hiánya, ugyanakkor van egy olyan réteg, amely az itt lévő üzleteket szívesebben választja.

A sugárútra jönnek az új luxusmárkacégek

Ezt a szegmenst szeretné kiszolgálni a jövőben a Gucci és a Burberry is. A luxuscégek várhatóan nagyjából egyszerre nyitnak majd. A Burberry leendő üzlethelyiségére már rá is bukkanhatunk az Andrássy úton, nem messze a "luxustáska-óriás" boltjától. A Gucci pedig az egykori Wahrmann-palotát szemelte ki, amelynek a felújítását információk szerint hamarosan befejezi a spanyol Hi Grupo.

Nagy kérdés, hogy az újabban hazánkba özönlő nagy luxusmárkacégek miért nem a Váci útban és a Deák Ferenc tértől nem messze lévő Fashion Streetben látták a megfelelő helyszínt. Valószínűleg ez csak azon múlott, hogy a Louis Vuitton a sugárút mellett voksolt. Ugyanakkor értesüléseink szerint a Fashion Streeten is várható néhány "nagy név" megjelenése. Az Andrássy úti helyszínben pedig állítólag a Dior és a Chanel lát fantáziát.

A Dior egyébként ahhoz az LVMH csoporthoz tartozik, amelyhez a Louis Vuitton is. Megjelenését alátámaszthatja, hogy a cég magyarországi képviseleténél az mfor.hu-val közölték, feltételezhetően néhány éven belül újabb termékcsoport érkezhet ide. Ugyanakkor hagy némi kétséget, hogy hozzátették: egyelőre nem lehet tudni, melyik márkát hoznák ide, az érkezési sorrendet mindig a helyi piac sajátosságai határozzák meg.

Nem a vagyonos turistákra számítanak elsősorban

Úgy tűnik, a hazai luxusmárka-üzletekben található termékekre van igény, hiszen az mfor.hu által megkeresett cégeknél egyaránt azt közölték, hogy zömében magyarok vásárolnak. A Louis Vuitton szerint enélkül nem lett volna értelme a nyitásnak, hiszen a lényeg az volt, hogy a magyar vásárlóknak ne kelljen esetlegesen külföldre utazniuk.

Ezekre a társaságokra egyébként jellemző, hogy átfogó piackutatást végeznek potenciális vásárlóikról. A Guess is így tett, ugyanakkor várakozásaik ellenére náluk is jóval több hazánkfia vásárol, mint turista. Nagyjából fele-fele arányra számítottak, ehhez képest körülbelül 80 százalékban magyarok vásárolnak.

A vásárlók természetesen a vagyonosabb rétegből kerülnek ki, A, AB státusú, elsősorban városi nőkre és férfiakra számítanak. Bár ebben a szegmensben is inkább a nők költik pénzüket szívesen shoppingolásra, a Guessnél 60 százalékban közülük kerülnek ki a vevők. A cég márkamenedzserétől azt is megtudtuk, hogy közéleti személyiségek is szívesen betérnek hozzájuk, többek között az egyik volt miniszterelnök is itt vásárolt.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!