2p

Elmaradt a hétfő reggelre hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk a paksi atomerőműben, a sztrájkkészültség azonban továbbra is fennáll - mondta a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) elnöke.

A belső szabályzat és a kollektív szerződésben előírtak szerint a sztrájk tényét az ügyeletes mérnöki naplóba a munkáltatóval közösen be kell jegyezni. A munkáltató ezt megakadályozta, valamint a sztrájkban résztvevőkkel szemben egyéni felelősségre vonást helyezett kilátásba.

Az atomerőmű által kiadott közlemény szerint március 1-jén kezdődtek meg a négy szakszervezettel a bértárgyalások, amelynek következő fordulóját március 7-re tűzték ki, de közben a MÉSZ március 6-án konfliktushelyzetet jelentett be, és egyeztető eljárást kezdeményezett.

A munkáltató bírósághoz fordult. Megkezdődtek az egyeztető tárgyalások, amelyek eddig nem vezettek eredményre. Az erőmű sajtóközleménye leszögezi: "miután a sztrájkról szóló megállapodás nem született meg, a figyelmeztető sztrájkot megtartani nem lehet", ezért felszólítják a MÉSZ-t, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, és követeléseit bértárgyaláson érvényesítse.

Az MTI munkatársa telefonon megkereste az érintett szakszervezet elnökét, aki közölte: hétfőn reggel megtartják a figyelmeztető sztrájkot, miután a munkáltató 2 százalékos bázis bérnövekedést ajánlott, a további 2,5 százalékot jutalomként fizetnék ki. Ezzel szemben a szakszervezet 10 százalékos alapbér-emelést követel és évente 5 százalékot az Európai Unióhoz történő felzárkóztató programra.
Berkes Sándor elmondta: jogi tanácsadóik szerint jogszerűen járnak el, a konfliktushelyzet bejelentése nincs törvényileg szabályozva. Hozzátette: miután az ügyet a munkáltató bíróság elé vitte, amennyiben ellenük ítélnek, a következményeit viselni fogják.

A szakszervezeti vezető közölte: a figyelmeztető sztrájkot két órás időtartamra a főjavítás alatt álló, jelenleg nem működő 1. blokk karbantartási munkálatainak szüneteltetésével valósítják meg, a sztrájk nem érinti a nukleáris technológiát, a blokkot továbbra is kiszolgálják.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Geotermikus erőmű építését tervezi a Mol
Több száz millió dollárt költenének az oroszok Paksra

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!