2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szerdán Londonban ismét bíróság előtt találkozik a világ zeneiparának két befolyásos vállalata, az Apple Computer és az Apple Corps, hogy az évtizedek óta húzódó jogi vitájuk végre eldőljön.

Az 1968-ban a Beatles tagok által alapított Apple Corps a kezdetektől rossz szemmel nézte Steve Jobs 1976-ban létrehozott vállalatát, az Apple Computers-t. Hosszú pereskedés után el is érték, hogy 1991-ben megállapodás jöjjön létre a két cég között, melyben az Apple Computers vállalta, hogy csak számítástechnikai alkatrészeket és eszközöket fog árusítani, a zeneiparban nem fog terjeszkedni. Ezt a szerződést azonban az iPod, majd az iTunes brandjeivel megsértette a vállalat, emiatt újraéledt a jogi viszálykodás a két nagy múltú vállalat között.

Az iTunes 2003 áprilisában indította szolgáltatását az Egyesült Államokban, de ma már elérhető egész Európában, Ausztráliában, Japánban és Kanadában is. Naponta mintegy 3 millió dalt töltenek le világszerte, de ezek között egyetlen Beatles szám sincs, az Apple Corps ugyanis nem adott engedélyt rájuk. Egyes vélemények szerint Steve Jobs vállalata igen könnyen kivédhette volna a pert, ha az iPod és iTunes brandek számára külön leányvállalatot alapított volna, és ezzel a zenei üzletágat eltávolította volna az Apple cégtől. A már közel két éve húzódó újabb pereskedés helyszíne azért lett London, mert Michael Mann bíró elutasította az Apple Computers indítványát, miszerint az ügyet a cég székhelyén, Kaliforniában tárgyalják.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!