Korábban a német gazdaságban szinte áttekinthetetlenül keveredtek a bankok és az iparvállalatok tulajdoni viszonyai, amely a különböző vezetői posztokon is visszaköszönt. Az ennek következtében kialakult rendszert több szakértő "Németország Rt."-ként aposztrofálta, ennek a korszaknak int most búcsút a DaimlerChrysler.

A német ipar egyik ékköve ugyanis a az év elején menesztett vezérigazgató, Jürgen Schrempp után a felügyelőbizottság (FB) élén eddig álló Hilmar Koppernek is búcsút intett. Az ügy jelentőségét az adja, hogy a távozó vezető volt az autógyártó vállalat egyik tulajdonosának, a Deutsche Banknak az érdekérvényesítője.
A két cég közötti kapcsolat ugyanis - a német szokásoknak megfelelően - jócskán túlmutatott a részvényesi érdekeltségen, számos közös projektet vezettek együtt a cégek, illetve a Daimler hiteleinek jelentős részét is a Deutsche Bank szervezte. Nem véletlen, hogy az egyik iparági elemző a távozás kapcsán úgy vélekedett, hogy Hilmar Kopper a német "kvázi-kapitalizmus" egyik legrosszabb képviselője volt, távozása fontos üzenet, nem csak a német vállalatoknak, de a világ cégeinek is.
Érdekesség, hogy Jürgen Schrempp távozásakor a bank túladott a tíz százalékos pakettjén, ennek kapcsán azonban a stuttgarti ügyészség kezdett vizsgálatokat, mivel felmerült a bennfentes információkkal való visszaélés lehetősége. A vizsgálatok középpontjába pedig ismét csak Kopper került.
Ami az új FB-elnököt illeti, Manfred Bischoff az európai repülési óriás, az EADS - amelyhez többek között az Airbus is tartozik - egyik vezetője. Megválasztása annak is köszönhető, hogy a Deutsche Bank kilépésével az EADS lett a DaimlerChrysler legjelentősebb tulajdonosa.