mfor.hu: Először is talán kezdjünk egy rövid évértékelővel: a vártnak megfelelően alakult a tavalyi év, sikerült elérni a kitűzött célokat?
ifj. Chikán Attila: Az ALTEO 2013-as éve mindhárom kiemelt működési területünkön – megújuló alapú villamosenergia-termelés, kiserőművi kapcsolt energiatermelés és energiakereskedelem – a várakozásainknak megfelelően alakult, ami azért is különösen örömteli, mert a cég épp egy dinamikus növekedési időszakát éli, ezért nagyon ambiciózus terveink vannak. Hogy eljussunk oda, ahova szeretnénk magas, kétszámjegyű növekedésre van szükségünk, elsősorban az EBITDA értékben. Egyelőre még csak az első háromnegyedév eredményeit mondhatom, itt 70 százalék körüli növekedést sikerült elérni az EBIDTA-ban, amit elég szép teljesítménynek ítélek meg. (szerk.: tavaly a társaság erőművei 11 ezer család éves áramigényét termelték meg.)
A távlati céljaink elérése felé is jó ütemben haladunk. Megújuló alapú energiatermelésben szeretnénk piacvezetővé válni, ami egyáltalán nem elérhetetlen cél, hiszen itt nem a klasszikus értelemben vett nagy energetikai vállalatokkal kell versenyre kelnünk. A kapcsoltan hőt és villamos energiát is termelő kiserőművi szektorban egy akkora méretet szeretnénk elérni, ami már predesztinál bennünket arra, hogy a szabályozói oldal és a versenytársak is benchmark-ként tekintsenek ránk. Az energiakereskedelmi területen pedig elsősorban a KKV-k számára történő értékesítésben szeretnénk előkelő pozícióba kerülni.
A tavalyi év egyik legnagyobb bejelentése volt a cég részéről a kecskeméti napelempark-fejlesztés megindítása, amely KEOP-források támogatásával, de a KÁT rendszeren kívül termelt volna. Azóta viszont a hatóság felfüggesztette a pályázatokat, sok projekt kérdésessé vált. Mi a helyzet ezzel a fejlesztéssel?
C.A.: Az érintett pályázati kiírás felfüggesztése és az ezzel párhuzamosan meghozott döntés, miszerint iparvállalatok nem is pályázhatnak újra ezekre a forrásokra, minket is érintett. Ettől függetlenül a projektről nem mondtunk le. A tervek és az engedélyek még évekig érvényesek. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy a következő uniós ciklusban lesznek majd kiírások napelemes rendszerekre, és remélem, hogy azok már iparvállalatok számára is elérhetőek lesznek, a logika legalábbis ezt diktálja. Ha mégse alakulna így, akkor előbb-utóbb pályázati támogatás nélkül is meg tudjuk építeni a napelem parkot. Ez lehet, hogy 2-3 év múlva lesz csak, de ha 25 évre építek egy erőművet, akkor furcsa lenne, ha pár évet nem tudnék várni a beruházás elindításával. Hosszú távon, már pusztán csak a számok és a napelemek világpiaci árának alakulása miatt is, ez egy jó projekt lesz.
Sokat lehetett korábban hallani az ALTEO IPO-val kapcsolatos terveiről. Elképzelhető, hogy belátható időn belül a Wallis mintegy 80 százalék körüli tulajdonrésze csökken, és a részvény közkézhányada nagyobb lesz?
C.A.: A tulajdonosok számára már a cég indulásakor is egyértelmű volt, hogy az ALTEO-ból egy tőzsdei céget szeretnénk csinálni. Ennek két oka van: egyrészt olyan komoly és gyors növekedési lehetőséget láttunk a cégben és a szegmensben, amit jól lehet ily módon finanszírozni; másrészt a cég értékét növelő szektoriális felárat leginkább egy tőzsdei részvénykibocsátáson keresztül lehet maximalizálni, hiszen a megújuló energetikával foglalkozó cégeket alapvetően szeretik a tőkepiaci befektetők.
Az ALTEO maga egyébként már régóta alkalmas az IPO-ra, jelenleg a megfelelői tőkepiaci környezetre és hangulatra várunk. Közép- és hosszú távon mindenképpen egy klasszikus tőzsdei céggé szeretnénk válni.
A sikerhez viszont kellhet egy erős erőművi portfolió is. A jelenlegi energiaárak nem kedveznek az új erőművi fejlesztések megtérülésének, ráadásul úgy tűnik, hogy itthon még a politika sem feltétlen segíti a fejlesztéseket. Közben sokan elmondták már, hogy a hazai erőműpark öregszik, hamarosan leváltásra szorul. Mit gondol, a jövőben továbbra is erőművekért kiált a szakma, a befektetők pedig azt mondják, hogy ebben a környezetben szó sem lehet róla?
C.A.: A tőkének nincs igazán jó memóriája. Ha valaki teremt egy megbízható piaci környezetet, mellé elkezd megvalósítani egy kiszámítható energiapolitikai stratégiát, akkor a befektetők is hamar változtatnának a hozzáállásukon. Ehhez 1-2 év elég lenne.
Az állam is tisztában van a helyzettel, tudják, hogy hosszú távon meg kell oldani az erőművek elöregedésének kérdését. Ehhez azt kell átgondolni, hogy 10 év múlva miből, milyen forrásból akarunk villamos energiához jutni. Jelenleg magas az import aránya, ami nem lesz mindig ilyen olcsó, ennyire hozzáférhető. Ráadásul nemzetbiztonsági szempontból sem tanácsos erre ráállítani az országot. Másfelől már 10 éve is azt lehetett hallani, mennyire elöregedettek a rendszereink. Van olyan erőművünk is, amit az ipari múzeum alkalmazottai is szívesen nézegetnek.
A megújuló energiatermelés kapcsán viszont szorít az idő is, hiszen van egy 2020-ra vonatkozó vállalása az országnak, miszerint a megújuló energiaforrások arányát 14,65 százalékra emeli a teljes energiamixben.
C.A.: A kérdés az, hogy a választások után felálló kormány milyen lépéseket tesz az ügyben; 2020-ig még van 6 évünk a vállalás teljesítéséhez. Amikor 2011-ben részletes számításokra alapozva rögzítették ezt a részarányt, akkor teljesíthető magasságba tették a lécet. Ezt a magasságot még most is megugorhatjuk, de ehhez 2014 májusában már el kell kezdeni lendületet venni. A magasugrással ellentétben viszont úgy gondolom, hogy itt nem jár büntetés a léc leveréséért. Ha nem lesz meg a 14,65 százalék, csak mondjuk 13, attól még nem dől össze a világ. A számonkérés akkor lehet erős, ha semmit nem lépünk előre.
Ezen a helyzeten segíthetne az olyan sokat emlegetett új megújulóenergia-támogatási rendszer, a METÁR bevezetése.
C.A.: Egy jó METÁR nagy segítség lehetne, ez igaz. Ugyanakkor ma csak az a vállalkozás lehet sikeres, amelyik ugyan várja a METÁR-t, de nem vár a METÁR-ra. Mi sem ülünk ölbe tett kézzel. Enélkül is tudunk mit csinálni, pályázati forrásokból lehet relatíve kisebb fejlesztéseket finanszírozni, és akvizíciós lehetőségek is sorra feltűnnek a színen. Nekünk szinte folyamatosan van 3-4 ilyen projekt a látómezőnkben. Egyedül csak azt sajnálom kicsit, hogy várnunk kell az első zöldmezős beruházásunkra.
Az egyébként elképzelhető, hogy a rezsicsökkentés miatt csúszik a METÁR bevezetése, hiszen a rezsicsökkentés úgy valósulhatott meg, hogy a megújuló energiák támogatásának korábban lakosság által fizetett hányadát is a szabadpiaci fogyasztók által fizetendő díjak közé sorolták ár?
C.A.: Lehet összefüggés. Ha ugyanúgy akarjuk finanszírozni a METÁR-t, mint a KÁT-rendszert, akkor az korlátként funkcionál, hiszen valamilyen módon hatással lehet a fogyasztói árakra. Ezzel a problémával egyébként sok más ország is szembesült. Ezek egy jelentős részében a lakosság és a döntéshozók is a jövőbe történő befektetésként tekintenek erre a többletteherre.
Az elmúlt hetek legfontosabb témája a Paksi Atomerőmű bővítése volt, amely az egész energiapiaci vertikumra hatással lesz.
C.A.: Az erőmű bővítése számomra nem volt eget rengető újdonság. Az hogy jelenleg szükség van, és a jövőben szükség lesz atomenergiára, az – leszámítva persze a nagyon atomelleneseket – mindig is közös álláspont volt az energetikai szakemberek között. Az energiapiacon is portfólióban kell gondolkozni: nem az a kérdés, hogy kell-e atomenergia, hanem, hogy mennyi kell. Szakmai konszenzus alakult ki: az a szcenárió, hogy ne legyen atom, nem reális hazánkban. Ha elvetnénk az atomenergiát és mással helyettesítenénk, az legalább annyi problémát vetne fel, mint amennyit megoldana.
Ha például a teljes rendszer szempontjából legkényelmesebb megoldást választanánk és gázra állnánk át, az tovább növelné a kitettségünket és a kockázatokat. Megújulóra megint nem lehet teljesen átállni sem rendszerbiztonsági sem egyéb okokból. Így tehát az, hogy a Paksi Atomerőmű van és a jövőben is lesz, szakmailag indokolt. A kormányzati döntés viszont lehetett volna kicsit transzparensebb. Meggyőződésem, hogy egy átlátható tender sokat segíthetett volna a projekt szakmai és lakossági megítélésén. Ráadásul azt is lehetett látni, hogy mely cégek vannak jelen Magyarországon. Az egy kérdés, hogy hány cég van a világban, amely atomerőművet tud építeni, az viszont egy másik kérdés, hogy mennyi akarhat itt nálunk felhúzni egy létesítményt.
Olyan vélemények is felmerültek, melyek szerint a paksi bővítés költségvonzata például a megújuló alapú rendszerek terjedését gátolná.
C.A.: A termelési rugalmatlanság miatt elsősorban a szélerőművek esetében lehetne ilyen probléma, mert ezek a leginkább időjáráshoz kötöttek, és nehezebb a termelésükkel előre számolni, becsléseket végezni. Valójában azonban amennyi szélerőmű ma működik az országban, vagy amennyit a cselekvési terv 2020-ra célként kitűzött, annyit még nem zavarna a paksi fejlesztés. Viszont minél nagyobb a nukleáris energia részaránya az energiamixben, annál kevesebb megújulónak marad hely a rendszerben. Azt a 7-800 megawattnyi szélerőművet viszont, ami a tervekben 2020-ig szerepel meg lehet és meg kellene építeni. Ez a paksi bővítés mellett is belefér. Ugyanez a helyzet a stratégiai dokumentumokban foglalt többi megújuló energiaforrással is. Ezekben a nap, a szilárd biomassza, a geotermia és a biogáz arányát már eleve egy olyan forgatókönyv mentén határozták meg, amelyben szerepel az atomenergia is. Ráadásul a régi és az új blokkok jó esetben alig 6-8 évig fognak párhuzamosan termelni, tehát az atomenergia részaránya nem lesz hosszú távon sokkal magasabb, mint most.
Székely Sarolta - KB
mfor.hu
