9p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A következő generációs mobilhálózat az élet rengeteg területén hoz majd forradalmi változásokat, az 5G számos iparágat gyökeresen alakít majd át. Cikksorozatunkban ezek közül tekintünk át néhányat – a harmadik részben most a közlekedéssel foglalkozunk.

Budapesten hatalmas változást hozott a korabeli közlekedési viszonyokban, amikor az Andrássy út közlekedési lámpáinak működését összehangolták, és a forgalmi mérések adatait felhasználva úgy állították be őket, hogy csúcsidőben az úgynevezett „zöld hullám” gyakorlatilag lecsapolta a városra hirtelen rázúduló gépkocsi áradatot.

Ez a gyakorlat ugyan a mai napig fennáll, és jelentősen meg is könnyíti a városban közlekedők életét, lerövidítve az utazással töltött időt, csökkentve a dugók kialakulásának veszélyét, és áttételesen a környezet szennyezését is, ám mindezek az újítások valójában kőkorszakinak tűnhetnek ahhoz képest, amit majd az ötödik generációs mobil összeköttetés, vagyis az 5G hoz majd a szállításban és szállítmányozásban, a nagyvárosokban és a közutakon egyaránt.

Egységes városi hálózatok

A megnövekedett hálózati kapacitás és a valós idejű adattovábbítás felhasználásával például egységes hálózati protokollok kialakítására nyílik majd lehetőség a városokban az 5G alkalmazásával.  

A mai napig az egyes városi hálózatok, mint amilyenek a Wi-Fi, az RF-Mesh, a ZigBee, a Z-Wave, a Wi-SUN és a LoRa egymás mellett működnek és olyan, úgynevezett alkalmazás-silókat hoznak létre, amelyek megnehezítik a városi szintű alkalmazások kiszolgálását.

Az 5G alkalmazásával ezentúl mód nyílik majd a rövid hatótávolságú kommunikációs technológiák egyesítésére és a város létrehozhat egy olyan egységes hálózatot, amelyet közös irányelvek szabályoznak majd.

A hálózati protokollok egyesítése révén pedig a kommunikáció zökkenőmentes módon építhető ki az összes csatlakoztatott járművel valamint a forgalom szabályozásáért felelős rendszerekkel.   

Önvezető autók

Az önvezető járműveknek – értelemszerűen - a lehető leggyorsabban, akár a pillanat tört része alatt kell reagálniuk környezetükre, az aktuális forgalmi helyzetekre, azok azonnali megváltozására. Egy autó elé hirtelen lelépő gyalogos, egy jobbkézszabályt be nem tartó másik jármű olyan akut helyzetet teremt, ami semmiféle késlekedést nem tűr el. A kormányt félre kell rántani, a fékre rá kell lépni és mindezt érdemi emberi beavatkozás nélkül.    

Míg a mai autonóm járművek elsősorban fedélzeti feldolgozást alkalmaznak, ami az aktuális forgalmi helyzetre adott reakciójukat nem feltétlenül gyorsítja meg, addig a jövőben a felhőalapú számítástechnika révén - és ennek lehetőségét az 5G teremti meg a nagy adatátviteli sebesség és nullához közeli válaszadási idő biztosításával – a reakcióidő a minimálisra rövidül.   

Az önvezető járművek vezeték nélküli hálózatokat fognak használni, amelyek lehetővé teszik, hogy a járművek a valós időben legyenek képesek kommunikálni egymással, és tudjanak reagálni akár a legváratlanabb forgalmi helyzetekre is.

Várostervezés

Mivel az összes adat, amelyet az önjáró autók gyűjtenek, feltölthető lesz a felhőbe, így azok nem csak az aktuális forgalmi helyzetben használhatók fel majd prompt módon, de a hosszabb távú hasznosulásuk is biztosítható lesz.

Egy jövőbeli okos város közlekedési hálózatát, rendszerét így lehet majd ideális módon megtervezni.  

Csak egy egyszerű példa: a forgalom áramlása könnyedén szabályozható lesz az intelligens forgalomirányító rendszerek segítségével egy 5G-hálózaton. A közlekedési lámpák jelzései a valós idejű forgalmi minták alapján változnak majd, a rendszer pedig az érzékelők és kamerák által szolgáltatott hatalmas adatmennyiség felhasználásán és azonnali feldolgozásán alapul.   

És ez már nem is csupán egy jövőbeli lehetőség; a nagyobb nyugati városokban például már elkezdték alkalmazni a dolgok internetét (IoT), ami érdemben képes megnövelni az utakon áthaladó forgalom sebességét.

Kansas City 2016 márciusában forgalomérzékelőket telepített az utcai közlekedési lámpákba egy hozzávetőlegesen két és fél mérföldes útvonal mentén. A teszt igencsak meghökkentő eredményt hozott: a járművek átlagos várakozási ideje mintegy 40 százalékkal csökkent, a városon való áthaladás sebessége pedig 25 százalékkal volt gyorsabb, mint korábban. Az intelligens lámpák révén - a várakozási idő csökkenése miatt - ugyanakkor az ötödével csökkent a járművek károsanyag kibocsátása.

Az 5G kiépülésével az olyan online fuvarmegosztó rendszerek, mint amilyen az Uber vagy a Lyft is sokkal hatékonyabban fognak tudni működni: az utasforgalom mindenképpen nőni fog a járművek várakozási idejének csökkenése révén.

Tömegközlekedés, haszongépjárművek, ingázás

A megnövekedett 5G hálózati kapacitás révén lehetőség lesz arra is, hogy a forgalomszervezést algoritmusok vezényeljék; kritikus helyzetekben, mint amilyen egy komolyabb sportesemény vagy egy nemzetközi rendezvény a helyszíneken várakozó tömeget úgy kell a közösségi közlekedés igénybevételével elszállítani, hogy semmiféle tömegjelenetre ne kerüljön sor. 

Az adatfeldolgozás megnövekedett sebessége hamarosan nagyobb átláthatóságot biztosít majd az emberek és a forgalom együttes mozgásáról, lehetővé téve a városok számára a napi forgalom tervezését és a nagy események körül egy valós időben történő előrejelzést az igénybe vehető közlekedési kapacitásokról.

Hasonlóképpen, a mindenütt jelen lévő városi 5G-hálózatok megkönnyítik majd a magánflotta-tulajdonosok számára a telemetriai adatok megszerzését az úton lévő tehergépjárműtől.

A telemetrikus rendszer folyamatosan méri és küldi a mért eszközről az információkat a távoli megfigyelő számára. A telemetria egyik leglátványosabb felhasználása a Forma 1-es autóversenyeken látható, ahol a műszaki szakemberek folyamatosan követik és elemzik a versenyautók adatait.

Ezek a valós időben átadott adatok segítenek majd annak nyomon követésében, hogy mennyi is a tényleges állásidő, amikor a teherautó valójában nem dolgozik, mekkora az üzemanyagfogyasztás, stb; az analitikai rendszerek pedig ezeket az információkat felhasználhatják a járművek hosszú távú használatának és a rövid távú útválasztásának optimalizálására.

Mindannyiunk idegrendszerét megterheli és felesleges idegeskedéssel is jár a dugóban állás. Márpedig ilyen helyzetek gyakran előadósnak, ha a munkából egy időben, a rush hour-ban, azaz a csúcsforgalomban indul haza mindenki. Az ingázás idegőrlő mulatság, legalábbis addig, amíg az ügynevezett jármű-jármű (V2V) kommunikációs technológiát nem kezdik el futtatni az 5G-hálózaton is, ebben az esetben ugyanis az egymással valós időben kommunikáló autók maguk alakítják ki az optimális forgalmi rendet, elkerülve a torlódásokat és a hosszú kocsisorok kialakulását. A torlódások megszűntével növekedhet az autópályák áteresztő képessége is.

Jármű – jármű, Vehicle to Vehicle (V2V): Az 5G lehetővé teszi a jármű és  jármű között történő közvetlen kommunikációt. A járművek ezáltal képesek lesznek a legváratlanabb közúti eseményeket, a forgalomban beállt bármilyen változást közölni egymással, így pl. ütközéseket, torlódásokat, baleseteket, egyebeket. Mindez elősegíti majd a forgalom optimalizálását, miközben növeli a közúti biztonságot is.

Jármű – infrastruktúra, Vehicle to Infrastructure (V2I): Az 5G lehetővé teszi a kommunikációt a jármű és az infrastruktúra, például érzékelők, közlekedési lámpák, kamerák, drónok és mások között. Ma a meglévő rendszerek által használt vezeték nélküli technológiák szétaprózottak; az 5G nemcsak egyesíti a kommunikációt, de olyan intelligens alkalmazásokat is lehetővé tesz, amelyek manapság még nem érhetők el.

Multimodális szállítás: Egy-egy utazás során többféle szállítási módot is igénybe vehetünk és azokat kombinálhatjuk is: megkezdhetjük az utazást busszal, majd átszállhatunk megosztott autóra, hogy onnan majd mikro-mobilitási megoldással, például elektromos kerékpárral vagy robogóval menjünk tovább. A kihívás abban áll, hogy az egyik szállítási módról a másikra zavartalanul át tudjunk „nyergelni”, ugyanakkor lehetőségünk legyen arra, hogy a regisztráció és a fizetés a lehető legkevesebb idővel, a legegyszerűbb módon és a legbiztonságosabb módon történjen. Természetesen a felhasználói adatvédelem is kulcsfontosságú.

Élmény és szórakozás

Az intelligens városok megbízható, nagysebességű és automatizált kapcsolatokra támaszkodnak majd.

Ránduljunk ki most egy kicsit a nem is olyan távoli jövőbe (ami már gyakorlatilag a jelen), üljünk be egy önvezető autóba és tegyünk egy körutat egy okos városban. Ez a városnézés garantáltan felejthetetlen élményt fog nyújtani.

Az autónak, amiben utazni fogunk, olyan szélvédője lesz, ami nem csak a menetszél ellen véd majd, de egyfajta képernyőként is képes majd funkcionálni.

Mindenki emlékszik talán a Különvélemény című amerikai akció-thrillerre, melyben a gyilkosságokat még azok megtörténte előtt megelőző rendőri egység parancsnoka (akit Tom Cruise alakít) egy hatalmas áttetsző képernyőfal előtt áll, és karmestereket megszégyenítő kézmozdulatokkal hív elő, mozgat és tölt le képeket, adatokat, információkat erről a technikai csodáról.  

Nos, valami hasonló lehetőséget rejt magában a jövőbeli autó szélvédője. A képernyőn előhívhatók és tanulmányozhatók (természetesen valós időben) az utazás során éppen felbukkanó építészeti ritkaságok kultúrtörténeti vonatkozásai, az épületek legkülönfélébb adatai, de ha éppen egy szórakozóhely közelében járunk, úgy megismerhető lesz azonnal az aznap esti program, a fellépők nevei, de akár az aktuális italválaszték is.

Mindez azonban csak az 5G-vel lehetséges, és valójában nagyon közel állunk ahhoz, hogy mindezt meg is tapasztaljuk a valós életben is.

Közel 125 évvel az első jármű közúti tesztelése után a jövőbe vezető útunk csak most kezdődött meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!