<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
6p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		
		


		
		

Ahogy a modern technika életünk egyre több területének része lett, sokkal jobban felgyorsult az ipari, a technikai fejlődés. Még a sportfogadás is más lett.

Fejlődés itt-ott, (minden)ütt!

Az egyik legjelentősebb technikai vívmánynak a gőzgép megalkotását tekintjük. Az első gőzmeghajtású gépezetet Krisztus születése előtt alkották meg, de az megmaradt egy csodaszámba menő műnek. Pedig mi lett volna, ha…

1769-től viszont tényleg kiaknáztuk a gőz által hajtott gépek adta lehetőségeket. Felgyorsult a közlekedés (lovaskocsiból gőzmozdony, vitorlás hajóból gőzhajó lett), a mezőgazdaság (élő állattal vontatott földművelő eszközből gőzzel hajtott földművelő eszköz lett), velük együtt nagyjából minden. Többet tudtunk termelni egy iparágban, így az azt kiszolgáló iparág is fellendült. Lassacskán az ember mindennapjainak szerves részéve vált a technika.

Az első megrendezett (és az akkori autós közlekedési szabályokat felrúgó) autóversenyről úgy tudni, 1867-ben tartották meg. Augusztus 30. hajnalában Észak-nyugat Anglia két faluja között feszült egymásnak kettő darab önjáró jármű (sofőrje), mindössze nyolc mérföldön keresztül. Biztosra vehetjük, hogy ahogy egyre több területen elterjedt a gőzgép biztonságos felhasználása, úgy újabb sportágak is születtek a következő évszázadban. A 20. század már olyan iramú fejlődést látott, amilyet a megelőző századok közül egy sem.

Sportfogadás régen és ma

A sportfogadás egyidős a sporttal. Bár írásos bizonyíték erre alig van, kétség sem fér hozzá, hogy a versenyszellem magával vonzza a tétre játszást, ezért már az ókori világban is voltak olyanok, akik kockára tették vagyonuk egy részét.

Akik manapság nem járnak lovira vagy titkos sporteseményekre, biztos azok is el tudják képzelni, ahogy az emberek sorban állnak egy pénztár vagy bukméker előtt és latolgatják nyerési esélyeiket, míg sorra nem kerülnek. A pénztárnál, bukmékernél pedig döntést kell hozni, hogy melyik csapatra, versenyzőre tesszük meg a tétet. Még arról is, milyen összegben. Ez manapság már ritkaságszámba megy. Mert a technika ide is beette magát.

Ahogy a tőzsdei kereskedés megváltozott, úgy a sportfogadás világa is. Manapság majdnem minden számítógépen keresztül folyik. Nem kiabálnak brókerek egymásnak a tömegen keresztül, hogy ennyit és annyit vásárolnának egy értékpapírból, hanem bepötyögik a számokat a kompúterbe, és az végrehajtja a megbízást, ha az árszint elérte a megkívánt mértéket.

Csakúgy, mint az egyes gazdasági folyamatokról, sportágak szereplőiről is rengeteg elemzést lehet olvasni az interneten. A bulvárhírek mellett. Ja, hoppá! Mert már feltaláltuk, megalkottuk az internetet is, ami egy információs adathalmaz, adathegy, adathegység. Hova lehet még ezt fokozni? Annyi forrás és annyiféle vélemény kering az interneten, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik, melyik a leghitelesebb. Mégis, könnyebb ma jól megtippelni egy sportesemény kimenetelét, mint mondjuk 200 évvel ezelőtt. És a fogadó felek köre is gyarapodott, míg évszázadokkal ezelőtt egy szűk réteg vállalt kockázatot, érdekközösséget sportolókkal, sportegyesületekkel, addig manapság a szegényektől a gazdagokig mindenki megteheti tétjét. Lehet párszáz forinttal és több millió forinttal is játszani. Mert lehet ezt játéknak is tekinteni, bár komolyabb következményei vannak, mintha csak csapd le csacsiznánk.

Míg régen ott kellett lenni a sportesemény helyszínén, hogy fogadhassunk, manapság már otthonunkból is reszkírozhatunk. A felgyorsult információcserének (az internetnek) köszönhetően, akár mérkőzés közben is döntést hozhatunk, hogy kire, mire fogadunk. Hogy a TV-adásszolgáltató korlátozásait kikerüljük, akár interneten keresztül is megnézhetünk mindenféle meccset. A kevésbé tehetőseket még különböző akciókkal is buzdítják a sportfogadásra, egy-egy kuponkóddal (vagy a 22bet bónusz felhasználásával) akár meg is lehet duplázni a feltöltött pénzösszeget.

A világot behálózta a technika. Sportközvetítést nézhetünk TV-ben, interneten keresztül számítógépen vagy okostelefonon, ami már mindenkinek van.

Akár a világ másik felén is közel érezhetjük magunkat egy sporteseményhez. Egy egyszerű példa: ha kinyitjuk a Tippmix odds újságot, fogadhatunk Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Japánban, Paraguayban játszott mérkőzésekre is.

A sportágak is fejlődnek

Ahogy a technikai fejlődés következtében már okostelefonokon kergetjük egymást, hogy végre személyesen találkozzunk, ne csak a közösségi médiából értesüljünk szeretteink életeseményeiről, úgy a sportban is egyre-másra újdonságokkal állnak elő. Gyorsabb járművek, kedvezőbb anyagösszetételű sporteszközök és védőfelszerelések, videóbíró és még sorolhatnánk az elmúlt évek, évtizedek újításait. Egy kiragadott példa a kerékpározás. Az országúti kerékpározás terén olyan fejlesztések mentek végbe, amivel komoly sebességnövekedést lehetett elérni. A hegyikerékpárok pedig manapság hidraulikus tárcsafékkel vannak felszerelve, így a fékeket már állítgatni sem kell, nedves körülmények közt is megbízhatóan működnek.

Mindennek két oldala van

Egy nyári záport is van, aki örvendezve fogad, van, aki átkoz. Örül a gazda, mert vizet kapnak a növények, nem örül a fürdőző, mert elázik és mert eltakarja a napot a felhő.

A technikai fejlődésnek sem örült mindenki. Volt, aki gépeket rombolt (mert félt, hogy elveszíti munkahelyét), és volt, aki örült a termelés fellendüléséből fakadó bőségnek. Hogy egy kézenfekvőbb, mindannyiunkat érintő példa is álljon itt: manapság fiatal és idős is az okostelefonjába bújik a tömegközlekedési eszközön, míg az okostelefonok megjelenése előtt jóval több személyes kapcsolatot ápoltunk. Melyik jobb?

A sportfogadás esetében is van pozitív és negatív oldal. Pozitív, ha nyerünk, negatív, ha pénzt veszítünk. És persze ez nem mindegy. Az anyagi veszteségen kívül lelki gondok, azokból pedig testi gondok is kialakulhatnak. Ha egy család megélhetéséért is felelünk, akkor még komolyabb, és rendkívül negatív következményei lehetnek a veszteséges fogadásoknak.

Nem szabad függővé válnunk! A Szerencsejáték Zrt. üzemeltet egy segélyvonalat, ha úgy érezzük, függője lett a játéknak valaki. Hívjuk fel és beszéljünk a problémáról!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.