2p

Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az brit-svéd érdekeltségű AstraZeneca gyógyszercég ellen, mivel a vállalat nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártásásával és kiszállításával kapcsolatban - közölte a Reuters hírügynökség egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvetlen kapcsolatban áll a vállalattal.

A hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó forrás megerősítette a Politico brüsszeli ügyekkel foglalkozó hírportál csütörtöki jelentését, miszerint a testület szerdán tárgyalt az ügyről az EU-tagországok unió mellé rendelt nagyköveteivel, akiknek többsége támogatja a gyógyszeripari nagyvállalat beperlését. A nagykövetek is elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy az AstraZeneca nem szállítja ki a tagországokba az előzetesen megrendelt oltóanyagdózisokat: a cég gyártáskapacitási problémákra hivatkozva a vállalt 180 millió adag helyett pusztán 90 milliót, illetve még annál is kevesebbet szállít az Oxfordi Egyetemmel közös vakcinájából az Európai Unió számára a második negyedében.

Pascal Soriot, a gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója még februárban egy uniós parlamenti meghallgatáson azt ígérte, hogy a cég növelni fogja a vakcina előállítását a második negyedévben, és felgyorsítja az Európai Uniónak szánt szállítmányokat.

Szerdán ugyancsak uniós források jelezték, hogy az Európai Bizottság várhatóan nem tart igényt az AstraZeneca és Johnson & Johnson gyógyszergyárakkal kötött szerződések záradékában szereplő további, összesen 300 millió pótlólagos adag, koronavírus elleni vakcinára, a kieső dózisokat az EU a Pfizer/BioNTech vállalat oltóanyagával akarja pótolni.

Az okok között az is szerepel, hogy a brüsszeli testület el akarja hagyni azokat az oltóanyagokat, amelyekkel összefüggésben nagyon ritka vérrögképződéses eseteket jelentettek, továbbá bizonyos távolságot kíván tartani a vakcinaellátást gyártási problémákra hivatkozva hátráltató AstraZeneca brit-svéd vállalattól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!