főváros
2024. szeptember 2. 11:33
Gelencsér Ferenc momentumos képviselő szerint egy teherautó el akarta ütni őt és a vele együtt tiltakozókat a Magyar Rádió épületénél.
2024. szeptember 1. 13:06
Minden második magyarra jut majd egy külföldi - rekordot dönt a 39. verseny.
2024. szeptember 1. 12:37
Megígérték, megcsinálták. Hétfőtől már használható a Margit híd járdáján a bicikliút.
2024. augusztus 30. 11:34
Baj lesz a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint, ha októberben a fővárosban is bevezetik az új ügyeleti rendszert.
2024. augusztus 29. 10:09
1,3 millió magyar látogatja a hazai szálláshelyeket, miközben 9,6 milliós ország vagyunk. A külföldi turisták nagyon egyenlőtlenül oszlanak el az országban.
2024. augusztus 28. 16:29
Sorra állnak ki a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatója mellett, többek között Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere is.
2024. augusztus 28. 13:43
Már most két tender csúszik, amellyel vállalkozókat keresnek, hogy megtisztítsák Rákosrendezőt az emírségekbeli beruházás előtt.
2024. augusztus 28. 13:18
A Fővárosi Törvényszék szerint jogsértő a Horn Gyula sétány elnevezése, ezért át akarják nevezni. Az egykor miniszterelnök emlékéért fáklyás tüntetést szervez a DK.
2024. augusztus 28. 12:56
Autómentes olimpia a dugók fővárosában? Budapesti olimpia a széthulló MÁV árnyékában? Nem elég, ha a stadionok készen állnak egy városban a rendezéshez.
2024. augusztus 26. 16:30
A tiltás ellen érvelő szakmai szervezetek szerint igen.
2024. augusztus 25. 11:35
Új hőmérsékleti csúcsot mértek a János-hegyen
2024. augusztus 24. 15:42
Megszólalt a budapesti főpolgármester arról a keresztről, amit a Gellért-hegyi Szabadság szoborra tervez a kormány.
2024. augusztus 23. 08:06
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetése kezdeményezést nyújtottak be, hogy megakadályozzák, hogy egy keresztet helyezzenek el a szobor talapzatán.
2024. augusztus 22. 11:46
Idén is lesz közösségi költségvetése Budapestnek.
2024. augusztus 18. 16:26
A legnagyobb ellenzéki párt vezetője a Szent Imre Kórházban járt. Természetesen vitt hőmérőt magával.
2024. augusztus 17. 17:34
Tőzsdepánik, megélhetés, demográfia, Magyar Péter és olimpia az e heti Ez Viszont Privátban.
2024. augusztus 17. 12:57
Szeptember 15-ig ide is menekülhetnek a meleg elől a fővárosiak.
2024. augusztus 16. 13:01
Októbertől Dezsényi Péter veszi át a vezetést - komoly szakmai múlttal rendelkezik.
2024. augusztus 15. 14:41
Városvédő és értelmiségi körökben már napok óta nagy a felháborodás, mert többek tudomására jutott, hogy keresztet állítanak fel a Szabadság-szobor részeként.
2024. augusztus 14. 16:42
A jelenlegi elnök Thomas Bach bejelentette, hogy harmadszorra már nem újráz. A választást 2025 márciusában tartják.
2024. augusztus 14. 09:54
Kenyeret és cirkuszt a népnek – pár ezer éves a mondás, de sosem volt igazabb, mint ma, az utóbbi években gigaünneppé turbózott Szent István napon.
2024. augusztus 12. 12:38
Nem felújítás, hanem átalakítás is zajlik a Gellért-hegyen.
2024. augusztus 12. 08:59
Kovács Gergellyel, az MKKP elnökével egyeztetett Magyar Péter Budapest jövőjéről.
2024. augusztus 9. 18:21
Az Őslakosok világnapját használták ki erre a célra a szerevezők.
2024. augusztus 9. 17:03
A bérleti díjakat az átlagfizetésekkel összevetve juthatunk a fenti következtetésre.
2024. augusztus 9. 14:58
A Tisza Párt vezére minden budapesti listavezetővel tárgyal. Pénteken Vitézy Dáviddal találkozott „informálisan”.
2024. augusztus 8. 06:58
A Fidesz és az óbaloldalt hozta egy szintre a Tisza Párt elnöke.
2024. augusztus 7. 12:44
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi költségvetés ügyében akár igen.
2024. augusztus 6. 07:36
Őrsi Gergely beadta lemondási nyilatkozatát és kilépett a pártból.
2024. augusztus 1. 17:16
Egyelőre egyikőjük sem mondott semmit arról, hogy miről egyeztettek pontosan, és megállapodtak-e valamiben.
2024. július 31. 19:12
A nyári szezonban sok külföldi turista keresi fel fővárosunkat. Vajon mit gondolnak a városról, a magyarokról és Orbán Viktorról? Mindez kiderül riportunkból.
2024. július 29. 15:47
A Tisza Párt újdonsült elnöke Karácsony Gergely mellett Hadházy Ákossal és Vona Gáborral is eszmét cserél.
2024. július 27. 14:21
Vajon kik fognak beállni Magyar Péter mögé és mellé? Meg fogunk lepődni, kik tartanak két vasat is a tűzben. Ez Viszont Privát.
2024. július 25. 18:43
A Klasszis Klub 4. évfolyamának 55. adását most visszahallgathatja.
2024. július 25. 13:33
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén.
2024. július 21. 11:46
Új utcabútorok kerültek a sziget Margit hídhoz közeli végére.
2024. július 19. 08:05
A mellette lévő hotel sem kell senkinek.
2024. július 18. 18:45
Nem lehet könnyű feladat olyan lassan dolgozni, hogy csak szeptemberre végezzenek a Margit hídi kerékpárút felújításával, de megoldják. Helyszíni riport.
2024. július 18. 12:55
A kerületi Fidesz-irodák gyűjtötték a nyilatkozatokat Vitézy fellebbezéséhez.
2024. július 16. 15:43
2030-ig képes lenne erre a főváros — állapítja meg a McKinsey & Company tanulmánya.
2024. július 16. 14:57
A West Hungária Bau (WHB) bonthatja el a Magyar Rádió épületeit nettó 1,7 milliárdért.
2024. július 15. 16:48
A határidőig ugyanis senki sem támadta meg ismét a júniusi választás eredményét.
2024. július 14. 17:01
Karácsony Gergely főpolgármester strandolni invitálja a Rómaira az embereket ebben a tikkasztó kánikulában.
2024. július 12. 13:05
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármesteri választást. Háromszor is ugyanaz az eredmény jött ki, de a Vitézy Dávidot támogató LMP szerint indokolt volt az eljárás.
2024. július 12. 12:21
Az újraválasztott főpolgármester megosztotta gondolatait a választás végeredményét követően.
2024. július 12. 11:33
A főpolgármester-jelölt Facebook posztban reagált a legújabb fejleményekre.
2024. július 11. 18:31
Ez tényleg a demokrácia ünnepe volt: újraszámolták a főpolgármesteri szavazatokat a XII. kerületben is. Feltépték és visszaragasztották a dobozokat, közben az érvényes szavazatból érvénytelen lett.
2024. július 11. 16:39
Az Alkotmánybíróság másodszor döntött a főpolgármester-választás ügyében: visszadobták az újraszámlálást támadó panaszt.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor